Alternative content

Get Adobe Flash player

2014. március 4. / 18:39

Választhassunk!

Aggodalom című előző jegyzetemben főként annak a talán nem alaptalan félelemnek adtam hangot, hogy anyanyelvi oktatásunk nem túl magas, sőt egyre inkább csökkenő színvonala miatt nem kellően versenyképes – sem Romániában, sem a Kárpát-medencében, sem Európában.

Illusztráció
Illusztráció


Ezért is sorvad, ezért is szűkül, ezért is emészt el többlet (de nem fölös!) energiákat a fenntartása. Fontos az „is” szócska itt, mert a versenyképességhez nemcsak minőség kell, hanem sok minden más is (például megfelelő marketing és promóció). A minőséghez, színvonalhoz pedig invenciós és innováció – ezzel szemben az elmúlt negyedszázad főként kísérletezgetéssel telt el, amit politikusok irányítottak, sőt rendeltek meg.

Ma sincs ez másként. Miközben talán már sikerült felismerni: az objektív demográfiai tényezőkön (tudniillik hogy egyre kevesebb a magyar családban születő magyar gyermek Romániában) túl adminisztrációs gondok sokaságát sem sikerült tisztességesen megoldani. Újabban az kelt rengeteg feszültséget, hogy nem ugyanaz az iskolafenntartó és a szakmai munkát irányító. Az önkormányzaté az iskola, de a minisztérium diszponál a benne folyó munka és a személyzet fölött.

A szülő és gyermeke elvben megválaszthatja az óvodát, iskolát, de az oktatót nemigen, utóbbit még a tanintézet tulajdonosa, gazdája, fenntartója sem. Ha mégis választani akar a szülő, a gyermek, akkor vagy költöznie, vagy utaznia kell, vagy éppen megkennie az illetékest, esetleg politikai befolyást szereznie. A tanfelügyelő a mundér becsületét védve jelenti ki: „Soha ne higgyünk az olyan jellegű szóbeszédnek, hogy XY tanítónő a legjobb a városban.” Miközben ő maga is tudja, hogy blöfföl (minden tanár, suszter, autószerelő, fodrász, sofőr stb. egyformán képzett, szakmája titánja?), jót akar, mert munkahelyet, katedrát, posztot, tanintézetet, anyanyelvű iskolahálózatot szeretne megőrizni, megtartani. Ó, hány és hány olyan „tanügyi kádert” ismerünk, akit már rég el kellett volna zavarni a pedagógusi, nevelői pályáról, vagy egyáltalán rá sem kellett volna engedni!

A „nemzet napszámosainak” egyik legkiválóbbikát idézem: „Ha egy iskolában a pedagógusok végzik a munkájukat, annak eredményei vannak. Nemcsak az érettségi statisztikákban, hanem minden más területen. Egy iskola stabilitását a kiváló óvónői, tanítónői és tanári gárdája biztosítja.” Vajon ezen a téren elkövettünk-e mindent? Kiszűrtük-e a rendszerből azokat, akik a tanítást nem hivatásként fogják fel, hanem csak kereseti lehetőségként? Csak ugródeszkaként az önérvényesítéshez? Csak terepként a törtetéshez?

[Dénes László]

(A kopfban említett Aggodalom című jegyzet ITT érhető el, szerk.)

Szükséges flash lejátszó telepítése

Get Adobe Flash player

Impresszum