Alternative content

Get Adobe Flash player

2013. május 3. / 16:28

Zászlók a szélben

Egyre több magyarországi közintézményen lobog a székely zászló, a székelység melletti kiállás jelképeként. Rendkívül fontos üzenet ez, mert erőt ad, a szorongatott helyzetben lévő székelységnek, hogy harcukban nincsenek egyedül.



Egyúttal reményt sugall minden elszakított nemzetrésznek, hogy a maradék Magyarország nem feledkezett meg gyermekeiről, és ha szükséges kiáll védelmükben.

A magyarság autonómiaküzdelme túllépte az országhatárt. Nem véletlenül berzenkednek Bukarestben. A zászló körül kialakult nagy médiavisszhang remek reklám volt arra, hogy nemzetközi szinten is meghallják, van egy ősi magyar népcsoport a Kárpátok keleti gerincén, mely önrendelkezésért kiállt. Ezen küzdelem jelképe lett az égszínkék alapon, arany sávval, nappal és holddal díszített lobogó, amit a Dimbovița parti sovén politikusok legszívesebben már nemcsak Székelyföldön, de Magyarországon is betiltanának.

Erre enged következtetni nemrégiben az a vehemens dühkitörés a román kormány részéről, ami az után következett be, hogy a magyar Országházra is kitűzték a székely zászlót. Dühében Corlețean nagyon helyesen fogalmazott: „a székely zászló valójában az etnikai alapú területi autonómiát jelképezi”. Ez így igaz, ezt nagyon helyesen látja: Persze nem hazudtolta meg magát – hisz mit is várhatunk egy sovén külügyminisztertől – ugyanis így folytatja gondolatmenetét: az etnikai alapú területi autonómia „elfogadhatatlan Románia számára, mind a törvények és az alkotmány, mind pedig a harmonikus román-magyar együttélés szempontjából”.

Megjegyezném halkan: egy jogállamban, egy demokratikusan működő országban, van mód az alkotmány, a törvények pozitív irányba történő módosítására. Harmonikus román magyar viszony pedig csak akkor lehetséges, ha az önrendelkezést a román állam biztosítja a magyar közösségnek, mert amíg elnyomóként, megszállóként, gyarmatosítóként, lép fel állampolgárainak egy csoportja ellen, addig ne várjon lojalitást. A tolerancia, egymás elfogadása a kölcsönösségen alapszik.

Amíg ez nem történik meg, addig nemcsak Magyarországon, hanem Székelyföldön is kiállásra van szükség és minél több ablakba, portára ki kell tűzni az önrendelkezési küzdelmet jelképező székely lobogót. Vannak biztató jelek, hisz egyre több székely otthon ablakában díszeleg a zászló.

Ennek ellenére egyfajta visszarendeződés is tapasztalható, ami viszont keserűségre adhat okot. A napokban történt ugyanis, hogy a Sepsiszentgyörgyi városháza tábláin, a feliratok magyar-román sorrendjét felcserélve, most már a románt olvashatjuk elsőként. A városvezetés pedig a Bukaresti helytartónak megígérte, hogy a településen a többi táblák feliratát is módosítják, úgy, hogy a román szöveg szerepeljen elől. Történik mindez, egy túlnyomó többségében magyar anyanyelvű városban. Legyinthetnék is, mondván apró dolog, de minden önrendelkezés megvalósulásához az ehhez hasonló apró dolgok is szükségesek.

Minden, a szentgyörgyihez hasonló eset visszalépés, gyávaság, még akkor is, ha törvényre hivatkozva történik, mert a törvény lehet rossz, amin változtatni lehet és kell. Elnyomó, a megszállás szellemiségéből táplálkozó törvények ellen fel kell emelnünk a szavunkat.

„Gyáva népnek nincs hazája” – jegyezte meg két anyuka beszélgetés közben, amikor iskolás gyermeküket vezették a tanintézmény bejárata felé.  Talán ők már tudják, hogy ma olyan időket élünk, amikor nem lehet meghátrálni. Meghunyászkodásnak, hajlongásnak, szolgalelkűségnek most nincs helye. Minden meghátrálás egy vereség. Ha elbukik a zászló, háttérbe szorulnak magyar felirataink, akkor elbukik a székely régió, elbukik az autonómia és végül elbukik a székelység. Tavasz van, új szelek fújnak. Vajon lesz-e elég zászló, amibe belekapaszkodhatnak?

[Létai Tibor]

Szükséges flash lejátszó telepítése

Get Adobe Flash player

Impresszum