Egy jótollú anyaországi közíró jóvoltából, aki kihangosított egy vegetáriánus Facebook-os megnyilatkoztatás arról, hogy „mennyire fontos lenne egy vegetáriánus társkereső”, hiszen micsoda szörnyűség, ha az ember társa a „tetemet” (így nevezik a harcos vegetáriánusok és vegánok az emberi étkezésre szánt húst) ott tárolja a közös hűtőben, alkalmam volt megtapasztalni, micsoda sajátos, monomániás szubkultúra ez.



Az igazság az, hogy a mindennapi ember addig nem tud képet alkotni bizonyos – mondjuk így – a normalitástól „eltérő” beállítottság, világnézet, érdeklődés mentén kialakult többé-kevésbé zárt közösségekről, amíg közvetlen közelről nem látja-hallja-olvassa őket. 

S persze akkor is még igencsak felszínes a kép. Az említett vitából nem derült ki például az, amit egy vegetáriánus vendégemtől hallottam idén ősszel, tételesen, hogy a vegánok milyen indulatokat táplálnak a vegetáriánusok ellen, hogy szabályosan árulónak tartják őket, mert hajlandóak elfogyasztani azt, amit az állatok legyilkolása és bántalmazása nélkül kapunk azoktól, tételesen tejet, tejtermékeket és tojást. 

A szektariánus vegetarianizmus igencsak távol áll tőlem, a vegánság meg végképp, de egyrészt nem tartom elképzelhetetlennek, hogy egészségesebb legyen a növényalapú étkezés a húsevésnél (szakértők mondanak ilyet is, olyat is, a laikus aligha képes a tisztánlátásra), másrészt rokonszenves hozzáállás az erőszakmentesség és az állatok életének a megkímélése. Persze ebből a rokonszenvből nem következik az, hogy ne tartsam a disznóvágást az egyik legszebb magyar hagyománynak. S hogy ne tudjak derülni az olyan poénokon, miszerint a „vegetáriánus” egy ősi indián szó, ami azt jelenti, hogy „béna vadász”.  Vagy „hogy szeretem a vegetáriánus ételeket, de csak hússal”. S hogy legyen egy harmadik is, ami inkább igazság, mint vicc: „Kutatók bebizonyították, hogy a vegetáriánus étkezés javítja az ember közérzetét. A többiekét viszont jelentősen lerontja.”



No de most néhány vegetáriánus helyet szándékozom bemutatni, melyek azoknak is élményt nyújtanak, akik egyébként húsevők. Legyen szó elsőként a legfrissebb kolozsvári élményemről, a Samsararól, mely arról nevezetes, azon túl, hogy nagyon hangulatos a beltér, civilizált a vendégkör, udvarias a kiszolgálás és igényes a konyha, hogy vegetáriánus, vegán és raw-vegán ételeket egyaránt kínál (a raw-vegán irányzat csak nyers zöldség elfogyasztását fogadja el). Értékeltem, hogy nagyon ötletesek az ételeik, s azokra alapoznak, melyek esetében nem tűnik erőltetettnek a vegetáriánus szemlétet. 

Egy avokádós, spárgás vagy japán retkes sushi nem valaminek az utánzata, hanem olyan étel, amit az ember egy normális étteremben is megrendel, jómagam nem is ritkán. Önmagában finom fogás, s nem gondolunk közben arra, hogy milyen is lenne ugyanaz hallal, ellentétben a „mintha-ételekkel”, a húspótlékokkal, az álhús pástétommal, a rántott szejtánnal, a vegaburgerrel vagy a vega töltött káposztával. 

Ugyanez a helyzet a Samsara kínálta levesekkel.Egy leves kiváló lehet hús nélkül is, a lencsekrémlevestől a kókusztejes gombalevesig, amiben shitake gomba a betét, hogy azokkal példázódjunk, melyek étlapjukon szerepelnek.

Következő kitűnő műfaj, melyben a vegetáriánusok teljes értékű, s nem ál-ételeket fogyaszthatnak: a „pasta” (az anyaországban „tészta” nálunk laska, mint tudjuk a „spagetti es laska”, „a penne es laska” s folytathatom a fussili-vel, farfalle-val, továbbá az összes, leginkább formára különböző olasz tésztafélével). 

Ezt is kihasználják itt, kínálnak többek között paradicsomos-, gombás-,pestos- padlizsános pastakat. Belegondolva érthetetlen, hogy miért reked meg sok étterem vegetáriánus kínálata a rántott sajt–rántott gomba–rántott karfiol háromszögben, mikor annyi izgalmas levest, tésztaételt és kenyérlángost/pizzát lehet készíteni csak növényekből. Mert bizony a pizza feltétek jelentős része növényi eredetű, és a vegetarianizmusba belefér minden pizzának az őse, a Margerita, melyre paradicsom, mozzarella sajt és bazsalikom kerül.

Jómagam egy nyers vegántiramisu-átiratot ettem, ami filozófiailag ellentmond a fentieknek, nem is volt tiramisu jellege, viszont, ha valami fantázianéven kapom, akkor abszolút meg lettem volna elégedve vele. Az igazság az, hogy így sem morogtam, legfeljebb azon, hogy elég lassan hozták ki, ahhoz képest, hogy jeleztem, hogy sietek, és hogy nyilván nem rendelésre készült a sütemény, hanem készen várta a hűtőpultban a felszolgálását. 



Az itallap is messze túlmutat az éttermek és bárok átlagán, különféle izgalmas facsart leveket, koktélokat, kitűnő borokat és kézműves söröket tartanak. E műfajban három főzde is képviselteti magát is, a Clinica de bere, a Zaganutól és a Hophead. Ez utóbbi szaküzleti áron rendelhető, a kiváló sorozat tagjai potom 12 lejbe kerülnek, ami soknak hangzik talán annak, aki Ursushoz és Bucegihez szokott, de a minőségi, „kraft” kategóriás sörök esetében ez kifejezetten baráti díjszabás, az étteremnek sokkal kevesebb haszna van rajta, mint egy gyorsított eljárással készült, kommersz, nagyipari, hat lejes sörön.

A Samsara remek étterem, mely visszatérésre csábítja azokat is, akik megrögzött húsevők. 
E látogatás is megerősítette azt az idén fogant felismerésemet, hogy Budapest után toronymagasan Kolozsvár a második legizgalmasabb kulináris-vendéglátóipari fellegvár a Kárpát-medencében.

Dorozsmai Endre

Címkék: Kolozsvár, Samsara
Impresszum