Alternative content

Get Adobe Flash player

Testi sértés miatt indított bűnvádi eljárást indított az ügyészség, miután hát kiránduló megsérült a miatt, hogy Bâlea-tóhoz vezető drótkötélpályás felvonó fékrendszere tönkrement.



A Szeben megyei rendőr-főkapitányság szóvivője Luciana Balteş, hétfőn arról nyilatkozott, hogy az ügyet Avrig bírósági ügyészsége vizsgálja majd ki, közösen az emelőszerkezetet ellenőrző állmami felügyelettel (ISCIR). Az emelőszerkezetet ellenőrző állami felügyeletet a Brassó megyei kirendeltség szakemberei fogják vizsgálni. Teljeskörű vizsgálatnak vetik alá a felvonókabinokat, a drótkötélpályát, és a fékezőrendszereket is.

Mint ismeretes hatan megsérültek a Fogarasi-havasokban, mert a drótkötélpályás felvonószerkezet nem állt meg időben, a baleset hátterében műszaki okok álltak. A felvonó fékrendszere hibásodott meg. Négyen a vízesésénél sérültek meg, ketten pedig a tónál. Egyik kabin éppen felfele tartott, míg a másik le. Az utasok egy része nekiesett a felvonó falának, így szerezték sérüléseiket. A sérültek közt gyerekek is voltak. Súlyos sérülések nem következtek nem következtek be, orrtörést, valamint lábtörést szenvedtek el a felvonó utasai. 

A 2000 méter magasan lévő Bâlea-tóhoz jelenleg csak a drótkötélpályán közlekedő felvonóval lehet feljutni, a téli időszakra lezárt Transzfogarasi utat néhol több méteres hó borítja még ilyenkor. Nem ez az első eset, hogy meghibásodott a felvonó. 2016-ban 70 turista rekedt a Bâlea-tónál, köztük 45 gyerek, akiket helikopterekkel kellett lehozni a hegy lábához, miután a felvonó leállt.

A felvonót egy magáncég működtet, amelynek tulajdonosa azt nyilatkozta, hogy a felvonót rendszeresen ellenőrzik és minden szükséges engedéllyel rendelkeznek. 
Jelenleg a felvonó nem működik. 

Lukács Tímea

Szükséges flash lejátszó telepítése

Get Adobe Flash player

Impresszum