Alternative content

Get Adobe Flash player

Tévedésből szabadon engedtek három elítéltet a giurgiui börtönből. Kettőt már visszavittek a rácsok mögé, a harmadikat még keresik.



A félreértést az okozta, hogy első fázisban rosszul számolták ki azt, hogy az elítéltek büntetéséből hány napot kell elengedni a 2017/169-es törvény alapján. Mint ismeretes, ez a jogszabály arról rendelkezik, hogy minden, nem megfelelő fogva tartási körülmények között letöltött 30 napért 6 napot elengednek a foglyok büntetéséből.

„Hibák is becsúsznak a rendszerbe. Most a giurgiui eset került nyilvánosságra, de meg vagyok győződve, hogy ezen a három elítélten kívül még vannak olyanok, akiket idő előtt bocsátottunk szabadon. A giurgiui börtönben egy egész épületszárnyat rosszul soroltak be, a nyilvántartásban úgy szerepel, mint ahol nem megfelelőek a körülmények, miközben nemrég felújították" – fogalmazott Sorin Dumitraşcu, az országos börtönigazgatóság alkalmazottait tömörítő szakszervezet elnöke. 

[Forrás: Maszol]
Címkék: börtön

Szükséges flash lejátszó telepítése

Get Adobe Flash player

Impresszum