2018. szeptember 19., szerda: Vilhelmina napja

Tovább tart a hivatalos egynyelvűség Nagyváradon

Mint arról beszámoltunk Nagyváradon hivatalosan is Szent Lászlóról nevezték el a város két központi terét összekötő, nemrég felújított hidat, de a hídra kikerülő, a megnevezést feltüntető tábla végül kizárólag román nyelvű lett. Most újabb tábla került ki a hídra, de a magyar felirat ezúttal is elmaradt.

Akik a napokban átkeltek a szóban forgó hídon, észrevehették, hogy az akasztófára emlékeztető lámpaoszlopokon elhelyezett zászlóerdő mellet egy új elem is díszíti a hidat, és ez nem más mint a híd alatt folyó Sebes-Körös nevét feltüntető információs tábla.  A tábla kizárólag román nyelvű, vagyis sem a városba érkező (évente több ezres létszámú) magyarországi turisták, sem pedig a mára 20-22%-os kisebbségbe szorult, de még mindig számottevő magyar közösség kedvéért nem írták ki, hogy Sebes-Körös csak annyit, hogy „răul Crișul Repede”.

Ez a merev semmibevétele a magyarság nyelvi jogainak nyomon követhető a rendszerváltás pillanatától. Azóta nem akadt egy olyan polgármester, aki hajlandó lett volna betartani a Románia által is aláírt nemzetközi szerződések (például a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája ), vagy akár csak a közigazgatási törvény vonatkozó passzusait. Ezen a hozzáálláson nem változtatott az sem, ha éppen magyar nemzetiségű, RMDSZ-es alpolgármestere volt a városnak (igaz ők – tisztelet a kivételnek –  nem is erőltették ezt a kérdést), és szemmel láthatóan egyenlőre az sem, ha magyar ügyekért felelős tanácsadója van a polgármesternek, aki jelen pillanatban Ilie Bolojan.

A teljesség igénye nélkül néhány dolog, amit nem tehet anyanyelvén egy nagyváradi magyar: Nem tájékozódhat a történelmi magyar utcanevek alapján (hiába harcolt ezért évekig a civil szféra, egyes politikai erők támogatásával, másoktól pedig szabotálva), nem részesülhet magyar nyelvű ügyintézésben a polgármesteri hivatalban, illetve alárendelt intézményeiben. Nem kaphat magyar formanyomtatványokat, űrlapokat ha adózni szeretne, vagy bármilyen más ügyét intézné, és mint az a leírt példából is látható, hagyományos földrajzi neveit sem láthatja viszont anyanyelvén a város közterületein.

2009-ben az Erdélyi Magyar Ifjak magyarul is kiírták

Mondhatnák erre egyesek, hogy telhetetlenek vagyunk, hiszen „cserébe” kapunk magyar vonatkozású szobrokat, megünnepelhetjük március idusát a Szent László-téren (pontosabban a Piața Unirii-n), sőt még kiemelkedően magas pénzügyi támogatást is ad a városháza a Szent László napokra. A válasz erre könnyebb mint gondolnánk: nyelvében él a nemzet. Ha lemondunk nyelvi jogainkról, vagy valamiért „cserébe” szemet hunyunk csorbításuk felett, nem csak múltunkról, de jövőnkről is lemondunk, mert hamarosan nem lesz ki magyarul szólaljon meg. Nem lesz rá igény, hiszen utódaink pontosan fogják tudni hol van a strada Primăriei, de nem fogja érdekelni őket, hol volt a Teleki utca. Tudnak majd adózni románul is, vagy ha nem, hát elmennek oda, ahol még magyarul szólnak hozzájuk.

Csak hogy világos legyen: Nagyvárad nyelvi-nemzetiségi szempontból pont olyan frontváros, mint Marosvásárhely, csak éppen itt még inkább vesztésre állunk, mint a Székelyföld egykori fővárosában. Itt már nem a vár a mienk, csupán egyetlen bástya, amit hajlamosak vagyunk feladni, egyénenként és közösségként is. Egyre fogyatkozunk, lankadunk, és ezen csak egy átgondolt hosszú távú stratégia segíthet, mert magyar jövő Szent László városában csak akkor lesz, ha ragaszkodunk jogainkhoz, mindenhez ami jár. Ne feledjük, a „centenáriumi” román szellemiség csak arra vár, hogy a bűvös 20% alá essen arányszámunk, hogy lehetőségük legyen hivatalosan megtagadni mindent, amit eddig sem adtak meg. Ha hagyjuk …

 

Barta Béla

CÍMKÉK

Hozzászólások

Wordpress (0)
Disqus ( )