2018. november 18., vasárnap: Jenő napja

Vizsgálódik a rendőrség Székelyudvarhelyen március 15. kapcsán

Hivatali visszaélés gyanújával indított eljárást a rendőrség a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal ellen. A kivizsgálás a március 15-ei rendezvény közbeszerzési eljárásának törvényességére irányul.

A múlt évhez hasonlóan idén is díszbe öltöztetik Székelyudvarhelyt, hiszen ez is hozzájárul a méltó ünnepléshez, akkor is, ha ez nem mindenkinek tetszik – mondta a hétfői sajtótájékoztatón Gálfi Árpád polgármester. Hozzátette, az örömbe némi üröm is vegyül, mivel a rendőrséghez bűnügyi feljelentés érkezett hivatali visszaélésről a díszítőelemek vásárlásával kapcsolatosan.

A polgármester kijelentette, törvényes és hivatalos úton jártak el, és ezt bizonyítani is tudják. A háromnapos rendezvénysorozat 42 ezer lejes költségvetését a februári tanácsülésen hagyták jóvá a városatyák, ebből 15 ezer lejt vállalkozói támogatásokból valósítottak meg.

Ismeretlen feljelentő

„Gondolom, hogy engem és munkatársaimat akarják megfélemlíteni az ünnep előtt. Február 27-én kiírtuk a közbeszerzést, március elsején már a rendőrség el is indította a város ellen az eljárást. A gyerekeknek egyszer használatos esőkabátok és zászlócskák vásárlására közbeszerzést írtunk ki, erről tenderfüzet készült. Az összeget szponzorok ajánlották fel, nem közpénzből akartuk finanszírozni. A törvényeket betartva jártunk el, amit az iratok is igazolni fognak. Nem tudom, ki a feljelentő, arra is várni kell, míg megtudjuk, ennek mi az oka és célja” – közölte a polgármester.

[Forrás: szekelyhon.ro]

 

CÍMKÉK

Hozzászólások

Wordpress (0)
Disqus (0 )