Szekusállam: Előkerült a legfőbb ügyészség és a SRI közötti 2005-ös megállapodás dokumentuma

A legfőbb ügyészség közzétett péntek este egy úgynevezett protokollumot, amelyet 2005-ben kötött a Román Hírszerző Szolgálattal (SRI).

A két intézmény közötti egyezmény „a nemzetbiztonság terén rájuk háruló feladatok teljesítésének érdekében” jött létre, és Ilie Botoş, akkori legfőbb ügyész, valamint Alexandru Radu-Timofte, a SRI volt igazgatója írta alá. A dokumentumot, amelynek feloldották titkosítását, a legfőbb ügyészség honlapján hozták nyilvánosságra.

A két szerv közötti összejátszást a dokumentum szerint a „jogállam alapelveinek tiszteletben tartása” mellett folytatták – akármit is jelentsen ez, figyelembe véve, hogy a SRI gyakorlatilag a román aktív lakosság többségét lehallgatta az elkövetkező években.

Az együttműködés céljai közé tartozott, hogy a két intézmény eszköztárának hatékony felhasználásával felismerjék és leküzdjék a nemzetbiztonságra kockázatot jelentő tényezőket, megosszák egymással a tevékenységi területükhöz tartozó információkat valamint az eredményeket és elemzéseket, de az is, hogy közös operatív csoportokat állítsanak fel, amelyek „információkat gyűjtenek a bűnügyi eljárás elindítása előtt, illetve azon dolgoznak, hogy az információkat bizonyítékként lehessen felhasználni a bűnügyi perben”.

A dokumentum tulajdonképpen a feladatköröket is leossza, rögzítették ugyanis a felek kötelezettségeit is. A legfőbb ügyészség feladatai közé tartozik a nemzetbiztonság veszélyeztetésével kapcsolatos, a terrorizmus és más, a SRI által jelzett súlyos bűncselekmények elleni bűnügyi eljárás lefolytatása, valamint – minden esetben – a meghozott ítéletek közlése.

A SRI egyik kötelezettsége, hogy a vonatkozó jogszabályok tiszteletben tartásával, az ügyészek kérésére, specifikus tevékenységet végezzen a nemzetbiztonságot veszélyeztető, terrorista vagy más súlyos bűncselekmények előkészítésével vagy végrehajtásával kapcsolatos adatok és információk gyűjtésére.

A protokollum végén lévő megjegyzés szerint ez a dokumentum egy 2000-ben kötött egyezmény helyébe lépett, vagyis az olajozott együttműködés még az ezredforduló előtt kialakulhatott.

[Forrás: Agerpres]