A román sajtó vérmérséklet és politikai hovatartozástól függően ingadozik a centenárium dalának megítélésekor, egyetértve azonban abban, hogy az a kormány ágyéka tájékán keletkezett.
Nemzeti, avagy dedós? – teszik fel sokan a kérdést azok közül, akik végighallgatták a 100 éves „Nagy-Románia” (így szerepel a szövegben) tiszteletére szerzett dalt, amit stílszerűen a belügy zenekara ad elő. A Stelian Stoica által írt nóta méltó ellenfele a Barackfa-dalnak, annyi különbséggel, hogy az előbbit akár száz évvel ezelőtt is írhatták volna, és minőségétől eltekintve végső soron ez is a legnagyobb baj vele. A meglepetésen kívül, hogy Erdélyt sikerült megkaparintani, nem sok újat tud felmutatni a szöveg, de igazságtalan is lenne többet elvárni a daltól, hiszen tartalmilag így is egy húron pendül a hivatalos ünnepségsorozattal. A megszállt Erdély százéves kiszipolyozásáról nem lehet méltó dalszöveget írni, így nem marad más, mint „visszatérés a gyökerekhez”, a bevált, miccsezéskor is jól csúszó stílus leporolása.
Látva azonban, hogy érdeklődés hiányában a centenáriumi dínomdánom elmarad, és ezért 2020-ig kiterjesztik a nagy egyesülés „évét”, feltételezhető, hogy még pár román művész dalra fakad, főleg ha fizetik, és ha ilyen etalonnak kell megfelelni.
Varga Tímea Beáta
