Szobrot állítottak Nagyváradon egy francia földrajztudósnak. Ez még önmagában nem lenne hír, hiszen számtalan arra érdemes, és még több érdemtelen személy szobra áll már a Körös-parti városban, eggyel több vagy kevesebb már igazán nem számít. A frissen átadott szobor üzenete azonban olyan jellegű, ami nekünk magyaroknak egyenesen szembeköpéssel ér fel, de ideális esetben fel kéne háborítson minden jó érzésű embert, nemzetiségre való tekintet nélkül.
Minden szobor jelképez valamit, ami felállítói számára fontos. Ha a szobor egy személyt ábrázol, akkor a szoborállítók az általa képviselt eszmeiséggel azonosulnak. Széchenyi szobra nekünk magyaroknak nem csak a legnagyobb magyart, hanem a fejlődést, a reformkort, a polgárosodást is jelképezi, Kossuthé nem csupán a magyar történelem második kormányzóját, hanem az áldozatkészséget, a nemzetszeretetet, a forradalmi hevületet testesíti meg. Emmanuel de Martonne Nagyváradon felállított szobra a hazugságot, becstelenséget, gyűlöletet, területrabló mohóságot, a tudományos köpenybe bújtatott nemzetgyilkossági kísérletet jelképezi. Emmanuel de Martonne ugyanis azzal írta be magát a történelembe, hogy földrajztudósként részt vett a trianoni határok véglegesítésében. A békekonferencia francia küldöttségének szakértőjeként de Martonne mindent megtett azért, hogy az általa kedvelt románok megkapják a Temesvár-Arad-Nagyvárad-Szatmárnémeti vasútvonalat, a hozzá tartozó nagyvárosokkal és a környező területekkel egyetemben. Mi magyarok tehát azt „köszönhetjük” neki, hogy a trianoni békediktátum minimum 400-450 000 magyarral többet szakított ki a Magyar Királyság testéből. Ennyivel több konc jutott a területekre éhes Romániának, emberek millióit taszítva bele ezeken a területeken az azóta is tartó balkanizálódás folyamatába.
Emmanuel de Martonne jó földrajztudósként pontosan tudta, hogy az általa (is) románoknak szánt területek nem hogy román többségűek, de a fentebb említett vasútvonalra felfűzött városokban a románok marginális kisebbséget alkotnak. Tisztában volt azzal is, hogy az adott terület sohasem tartozott az azelőtt amúgy sem létező Romániához, hanem az 1100 éves Magyar Királyság központi területeinek fontos nagyvárosai, a magyar kultúra és civilizáció fellegvárai. Ennek ellenére minden racionalitást, méltányosságot és tudományos tényt felrúgva kiállt a román követelések mellett, szakértői minőségében ellensúlyozva a jövőbeli magyar-román határra vonatkozó számunkra jóval kedvezőbb brit és amerikai elképzeléseket. Emanuell de Martonne indíttatásában az játszotta a fő szerepet, hogy franciaként a románokra mint latin testvérnépre tekintett, míg a magyarokat a németek szövetségeseként gyűlölte. A történet végkimenetele ismert, a trianoni határok végül a román érdekek szerint alakultak, és ez nagy mértékben a francia földrajztudós érdeme. Most felállított szobrát a – Nagyváradot azóta sikeresen Oradeává alakító – románok szemszögéből nézve „kiérdemelte”.
A PSD-kormány mérgezett ajándéka a nagyváradiaknak
A szoborállítás kezdeményezői a Bihar Megyei Kulturális Igazgatóság, a Bihar Megyei Kormányhivatal (prefektúra), valamint a román hadsereg nagyváradi helyőrsége voltak, a szobor kivitelezését pedig a kulturális minisztérium finanszírozta. Látható tehát, hogy három állami intézmény ötlete volt a nagyváradi magyarok provokálása, meggyalázása. Hogy mennyire magyarellenes élű dolog az egész szoborhistória, arról maguk az avatáson felszólaló román prominensek tanúskodnak. Ioan Mihaiu prefektus a rendezvényen elmondta: „a szobor nem a földrajztudósnak, hanem a geopolitikusnak állít emléket, aki döntő módon befolyásolta Nagy-Románia nyugati határainak a kijelölését. Neki köszönhetjük, hogy Temesvár, Arad, Nagyvárad és Szatmárnémeti visszatértek Romániához” – idézte Ioan Mihaiut az Agerpres. „Ma tehát nem egy kulturális, hanem történelmi-politikai eseményen veszünk részt, amely megerősít egy történelmi igazságot”- tette hozzá az RMDSZ által is támogatott román kormány Bihar megyei képviselője. A nyílt színi történelemhamisítástól sem visszarettenő politikus őszinte szavaira érdemes odafigyelnünk, hiszen ez egy üzenet a helyi, és tágabb értelemben az erdélyi magyaroknak: ellenség vagytok.
Az eset kapcsán persze az is eszünkbe juthat, vajon a magyar érdekképviseletet felvállaló párt mit szól ehhez a felháborító provokációhoz, ami semmiképp nem járul hozzá a magyar-román békés együttéléshez. Az RMDSZ szokásához híven ismét hallgat, nyilván kínos nekik az eset, hiszen ők a jelenlegi román kormány támogatói, elkötelezettjei. Ilyen esetben egy a magyarokat megalázó szoborállítás nem ér annyit, hogy bár egy halvány tiltakozást megfogalmazzanak. Az ő esetükben az is előrelépés, hogy az alprefektusként állítólag a magyarokat képviselő Delorean Gyula nem koszorúzta meg a szobrot, vagy nem jutott eszébe, hogy megcsókoljon egy román zászlót …
K. Szalárdi István
