Mint arról beszámoltunk, Kelemen Hunort kitiltották Ukrajnából. A román hadsereg tartalékos ezredese ezt eléggé rosszul fogadta, még Teodor barátjánál is panaszt tett emiatt, az ukrán nagykövetet pedig hazugsággal vádolta meg, mert annak volt képe azt mondani, hogy Kelemen úr már próbálkozott ukrán területre lépni, csak akkor magyar útlevéllel, és akkor sem járt sikerrel. Hogy ez esetben ki hazudik, annak eldöntését az olvasóra bízzuk, de az RMDSZ elnökének hétfői nyilatkozata az üggyel kapcsolatban legalább is megmosolyogtató.
Kelemen Hunor szerint őt azért tiltották ki Ukrajna területéről, mert „korábban ő is határozott álláspontot képviselt a magyar és a román kisebbséget egyaránt súlyosan diszkrimináló ukrán oktatási törvény ellen” és azt is hozzátette, „ezután is nagyon határozottan meg fogok szólalni, amikor a kisebbségi jogok csorbulnak és az anyanyelvhasználatot korlátozzák.”
Hogy az erdélyi magyar választópolgár ebből a fene nagy határozottságból szinte soha semmit nem lát, az amiatt lehet, hogy más szemüvegen, sőt más ablakon át nézi a világot, mint a pártelnök úr. Hogy Kelemen úr milyen minőségében (RMDSZ elnök, a román hadsereg ezredese, a mindenkori román és magyar kormány kebelbarátja) nem szokott részt venni például a Székely Szabadság Napján, nem tudhatjuk, mint ahogyan azt sem, hogy a nyelvi jogok lángpallosú védelmezője miért nem képes elérni annyit az RMDSZ vezette önkormányzatoknál, hogy bár mutatóba legyen mindenütt magyar formanyomtatvány, magyar nyelvű ügyintézés, horribile dictu kétnyelvű weboldala az adott önkormányzatnak …
Ezzel együtt készséggel elhisszük, hogy Ukrajna második számú nemzetbiztonsági veszélyforrása ő (az első ugyebár Vlagyimir, keletről), és Kelemen Hunor határozott állásfoglalása miatt fegyverkezik Kiev. Lelki szemeinkkel már látjuk a görcsbe ránduló gyomrú szlovák politikusokat, akik nem tudják megakadályozni egy pozsonyi sétában a Benes dekrétumok ellen kiálló, a nyelv és himnusztörvényt elítélő, Szlovákiát titokban Felvidéknek nevező Kelement. Belgrád csak abban reménykedik, hogy a koszovói helyzetnél nem lesz rosszabb, és Kelemen Hunor nem foglal határozottan állást a Vajdaság autonómiája ügyében, és nem fog megszólalni a délvidéki magyarok nyelvi jogai ügyében, mert akkor vége Nagy-Szerbiának. A kisantant ügyeletesei éjt nappallá téve készítik elő az új bledi konferenciát, melynek egyetlen napirendi pontja a Kelemen Hunori-i fenyegetés.
Ha pedig felébredünk a mókás álomból, marad egy pártelnökünk, akit – gyaníthatóan jól megkoreografált forgatókönyv mentén – kitiltatta magát Ukrajnából, így most a magyarságért kiálló harcos érdekvédő szerepében tetszelegve válthatja szavazatokra az esetet. Persze csakis akkor, ha vevők vagyunk az etetésre.
K. Sz. I.
