Nem az első eset, hogy Kovács Eugen, Nagykároly RMDSZ-es polgármesterének viselt dolgairól írunk. Talán unalmas lehet sokak számára nyomon követni, milyen lelkesen tisztogatja évek óta a román nacionalisták ülepét, de azon túl, hogy felháborodunk a politikai bölcsességnek eladott szolgalelkűség, gerinctelenség és elvtelenség megnyilvánulásain, Kovács példája újra és újra intésként is szolgálhat arra nézve, milyen is az RMDSZ valódi arca.
Kovács polgármester úr most éppen az 1918-as gyulafehérvári román nagygyűlésen részt vett nagykárolyi – nyilván román nemzetiségű – küldötteket megörökítő emlékplakett avatásán brillírozott. Az emléktáblát a Szatmár megyei Kulturális Igazgatóság, és egy nagykárolyi román „kulturális” egyesület helyezte ki. Tekintsünk most el attól, hogy az Erdély Romániához csatolását egyoldalúan kimondó gyűlésen vajon kit és milyen legitimitással képviselhettek ezek a román küldöttek, annak a ténynek a fényében, hogy 1910-ben a 16 078 nagykárolyi lakosból 15 772 magyar nemzetiségű volt, míg a helyi románok összesen 216-an voltak. Hogy ez a történelemhamisításban veterán román sovinisztákat nem érdekli, az egy dolog, nem is vártunk mást. Kovács Eugen magyar nemzetiségű (?) polgármesterként, egy magyar párt (?) színeiben politizálva ugyanakkor lehetne tájékozottabb városa múltját illetően, és ha szemernyi józanság, önbecsülés és karakánság szorult volna belé, nem legitimálná részvételével az ehhez hasonló nagyromán szeánszokat. De hát mit tegyünk, nem szorult, a nagykárolyiaknak ez jutott.
Kovács primár úr inkább kiáll a mikrofon elé, a gondosan elrendezett szép trikolór szalaggal a mellén, és mond orbitális marhaságokat. Például olyanokat, hogy milyen jó is az, hogy minden nép megünnepli a hőseit, és tiszteli történelmi múltját. Beszéd közben az nyilván nem jutott Kovács pimár eszébe, hogy ő most itt egy olyan történelmi esemény kapcsán próbál mindenkinek megfelelni, amely során egyik nép ellopta a másik nép országát, benne azt a várost is, ahol ő most a „primár”. Nem tudni ilyen alkalmakkor mi zajlik egy magyarnak született ember fejében, nem tudni mit érez december elsején, vagy október 25-én, amikor a román soviniszták sáros lábbal gázolnak bele mindenbe, ami magyar embernek szent, de ez nem is tartozik ide. Kovács primár nyilvánvaló módon orvosi eset, aki alkalmatlan a nagykárolyi magyarok képviseletére. Hogy miért? Erre a válasz egyszerű: „Krisztusnak és Pilátusnak, farizeusoknak és vámosoknak, zsidóknak és rómaiaknak, egyformán szolgálni nem lehet”.
Kovács persze RMDSZ tisztségviselőnek kiváló. Neki abban a pártban van a helye, melynek képviselői egyik héten posztkommunista bűnözőket segítenek ki szavazataikkal a román parlamentben, következő héten a magyar miniszterelnök társaságában pózolva kampányolják végig Erdélyt magyar megmaradásról prédikálva, majd ugyanők elmennek Nagy Romániát ünnepelni, koszorúzni december elsején. Kovács jó katona, illik a sorba. Csak magyarságból és emberségből bukott meg, épp mint a főnökei.
Barta Béla
