Vass Levente az Erdély elszakítását megalapozó román értelmiségiek szobráért lobbizott Bukarestben

Az RMDSZ Maros megyei képviselőjének egyenesen a nem éppen magyarbarátságáról elhíresült Dorin Florea köszönte meg fizetett hirdetésben, hogy magyarként az ügy mellé állt.  A két tonnás szoborcsoport több mint félmillió euróba fog kerülni, és a marosvásárhelyi magyarok önbecsülésébe.  De kiknek a szobráért is lobbizott az elvileg magyar érdekeket képviselő Vass Levente, akinek nincs kifogása a szoborcsoport ellen.?

A Petru Maior, Samuil Micu Klein, Gheorghe Șincai és Ioan Budai Deleanu által fémjelzett úgynevezett „Erdélyi Iskola” egy felvilágosodás kori román kulturális, és részben politikai mozgalom, mely az úgynevezett latinitás, illetve a dák-római kontinuitás elméletének kidolgozásával „tudományosan” megalapozta a románok Erdélyre és a Partium valamint a Bánság egyes részeire vonatkozó későbbi területi igényeit. A mozgalom fentebb felsorolt  tagjai voltak az elsők, akik történelmi és nyelvészeti érveket állítottak a románok római eredetének az igazolására. Elméletük szerint a rómaiak elpusztították a dákokat, így a román nép kizárólag a rómaiak leszármazottja. Az erdélyi iskola jelentős hatást gyakorolt a román kultúra fejlődésére, nem csak Erdélyben, hanem Havasalföldön és Moldvában is, hozzájárulva a román nemzeti öntudat kialakulásához, egyúttal a magyarságot mint a latin civilizációt képviselő románok ázsiai barbár ellenségét mutatták be. Ők fogalmazták a II. Lipót császárnak benyújtott Supplex libellus Valachorum néven ismert petíciókat, amelyben többek között arra hivatkozva, hogy a románok őslakói a területnek, és többségben is vannak, különféle jogokat kértek a román népnek.

Az Erdélyi Iskola tagjainak munkáira hivatkozott a következő másfél évszázadban minden Erdélyre ácsingózó román politikus, érvrendszerük pedig a trianoni diktátumot előkészítő nagyhatalmak döntéshozóinak egyenesen kapóra jött, hiszen így a történelmi igazságtevők szerepében tetszeleghettek, akik visszaadják a román népnek jogos tulajdonát, Erdélyt.

Ennyiből talán le is szűrhető, hogy magyar ember semmiképpen nem támogathatja a négy román értelmiségi szoborcsoportjának felállítását, éppen egy olyan szimbolikus, a magyar -román viszony szempontjából különösen terhelt helyen mint Marosvásárhely, egyenesen a középkori magyar vár előtt. A magyar közösség érdekeinek képviseletére felesküdött Vass Levente gesztusával elárulta választóit, hiszen azok minden bizonnyal nem a magyarságot megalázó román szobrok melletti lobbit vártak el tőle.

Vass Leventének tudnia kell, hogy a Horea-féle lázadás idején, majd jó fél évszázaddal később Avram Iancuék is éppen az Erdélyi iskola tagjainak tanaira hivatkozva gyilkoltak le borzasztó szadista kegyetlenkedések közepette ezer és tízezerszámra magyar civileket, nőket, gyerekeket és időseket, végletesen meggyengítve (főleg dél-Erdélyben) a magyarságot, előkészítve ezzel a trianoni országvesztést. A Petru Maior, Samuil Micu Klein, Gheorghe Șincai és Ioan Budai Deleanu szoborcsoportjának felállítása érdekében végzett munkájával tulajdonképpen ezeknek a magyar áldozatoknak az emlékét gyalázta meg Vass. Ha a történelmi tényeket nem ismerve tette ezt, az is elég baj, de ha tudatában volt annak kiknek a szobráért lobbizik lelkesen ráadásul éppen Trianon századik évfordulóján, annál rosszabb.

A minimum ami elvárható, hogy Vass Levente szégyenletes tettéért bocsánatot kérjen magyar választóitól, és levonja a konzekvenciát, vagyis mondjon le képviselői mandátumáról, amire méltatlanná vált.

K. Szalárdi István