Létezik egy munkacsoport, amely megoldásokat próbál találni arra, hogy a nyári időszakban meg lehessen szervezni bizonyos rendezvényeket – nyilatkozta csütörtök este Florin Cîțu kormányfő, a nagyobb fesztiválok sorsáról azonban nem akart véleményt mondani.
A miniszterelnök elmondása szerint azok akik beoltatják vagy teszteltetik magukat részt vehetnek majd bizonyos eseményeken.
“Szabad kezet adtam a munkacsoportnak, hogy az rendezvényszervezőkkel és a vendéglátóipar képviselőivel közösen találjanak megoldásokat ennek a szektornak a megnyitására, az egészségügyi szabályok betartása mellett” -mondta Cîțu.
Kifejtette, a nagyobb fesztiválokkal kapcsolatban egyelőre nem tud véleményt mondani.
“Egyelőre nem érkezett megoldás ezen területről. Nem mondanék véleményt a fesztiválokról azelőtt, hogy tárgyaltunk volna erről. Túl kell lennünk április hónapon, hogy lássuk hogyan állunk akkor a járványhelyzettel. Ha tudunk közösen az érintettekkel megoldásokat találni, akkor megpróbálhatjuk ezeket gyakorlatba ültetni” – fogalmazott a kormányfő.
(Forrás: hirmondo.ro)