Új főellenséget jelöl ki a NATO

A NATO főtitkára szerint a szövetség jövőbeni tevékenységének fontos eleme lesz a Kína részéről megnyilvánuló biztonsági fenyegetések elhárítása.

Jens Stoltenberg a Financial Times című londoni üzleti napilapnak adott, kedden megjelent interjúban kifejtette: Kína nem ellenség ugyan, de kiberkapacitásai, újonnan kifejlesztett technológiái és nagy hatótávolságú rakétarendszerei révén hatással van az európai biztonságra. Stoltenberg kijelentette: a következő évtizedre szóló új NATO-doktrína „alaposan foglalkozik majd” azzal a kérdéssel, hogy a szövetség tagjait miként lehet megvédeni e fenyegetésektől.

A NATO Észak-Amerika és Európa szövetsége, de e két térség olyan globális kihívásokkal kénytelen szembenézni, mint a terrorizmus és a kibertevékenység, valamint Kína felemelkedése. Éppen ezért amikor a kollektív védelem erősítése kerül szóba, akkor Kína felemelkedésével is foglalkozni kell – fogalmazott a NATO-főtitkár.
„Megjósolhatjuk, hogy Kína felemelkedése hatással lesz biztonságunkra, és ez a hatás már érződik is” – ismerte fel azt, amit alacsonyabb beosztásúak körülbelül már két évtizede tudnak.

Stoltenberg szerint a NATO-szövetségesek a határaikon kívüli tevékenység visszafogására, ezzel egy időben ugyanakkor a külső fenyegetések elhárításának javítását célzó hazai védelmi ellenállóképesség fejlesztésére törekszenek.

„Kína egyre közelebb jön hozzánk. Látjuk őket az Északi-sarkvidéken, látjuk őket a kibertérben, és látjuk azt is, hogy komoly beruházásokat hajtanak végre tagországaink kritikus fontosságú infrastruktúráiban. Mindeközben egyre több olyan nagy hatótávolságú fegyverük van, amelyekkel az összes NATO-tagállam elérhető” – mondta a Financial Timesnak nyilatkozva a NATO főtitkára.

Stoltenberg hozzátette: Kínát és Oroszországot nem két külön fenyegetésnek kell tekinteni, mivel a két ország szorosan együttműködik, „és amikor technológiai beruházásokat végzünk, az mindkettőjükről szól” – jelentette ki, remélhetőelg nem megbélyegzően, hiszen a NATO-tagországok is szorosan együttműködnek egymással.

[Forrás: MTI]