101 éves korában meghalt Kim Dzsongju, aki még Kim Dzsongun nagyapjának, az Észak-Koreát megalapító Kim Ir Szennek volt az öccse.
A halálhírről értesülve Kim Dzsongun mély együttérzését fejezte ki Kim Dzsongju családjának, egy koszorút küldött nekik ennek jeléül. Ezen kívül azt mondta, hogy rokona tevékeny hozzájárulója volt annak, hogy kiépülhetett a „koreai-stílusú szocialista rendszer”.
Kim Jongdzsu 1920. szeptember 21-én született, vagyis nyolc évvel volt fiatalabb Kim Ir Szennél. Testvére hatalomra kerülése után az ország második legbefolyásosabb embereként tartották számon, egészen 1994-ig, amikor unokaöccse, Kim Dzsongil került az ország élére.
Ezt megelőzően egyesek még azt is lehetségesnek tartották, hogy ő léphet majd testvére helyére annak halála után. Több fontos tisztséget is betöltött, tagja volt az észak-koreai kommunista párt Politikai Bizottságának is.
1972-ben ő képviselte Észak-Koreát, amikor aláírtak egy megegyezést Dél-Koreával arról, hogy megpróbálják egyesíteni a kettészakadt országot. A gyakorlatban azonban ennek pontjait egyik fél sem tartotta be, így az enyhülés, közeledés elmaradt a felek közt.
1973. után lassanként kikerült a politikai fősodorból (sokak szerint azért, mert testvére biztosítani akarta, hogy mindenképp Kim Dzsongil legyen az utódja) és csak 20 évvel később, 1993-ban került vissza oda, amikor ismét a Politikai Bizottság tagja, valamint az ország alelnöke is lett. Testvére halál után, Kim Dzsongil, majd az ő fia, Kim Dzsongun mellett azonban már sokkal kisebb befolyása volt a politikára.
Legutolsó ismert nyilvános szerepelése 2015-ben volt, amikor az észak-koreai állami tévében bemutatták, hogy meghajol Kim Ir Szen és Kim Dzsongil portréi előtt, miután leszavazott a törvényszéki választáson.