Ha kiderül, hogy Novak Djokovic szándékosan hamis információkat adott meg az ausztrál hatóságoknak a beutazásához igényelt vízumkérelem során, akár börtöben is kerülhet a szerb teniszező.
Erre a következtetésre jutott az Express című brit bulvárlap, miután kiderült, hogy a hétfői, a 20-szoros Grand Slam-győztes, világelső teniszező számára kedvező bírósági döntés után az ausztrál határőrség tovább vizsgálódik Djokovic beutazása ügyében. A szerb sztárnak abból származhat gondja, hogy a vízumkérelem során azt állította, az országba történő belépését megelőző 14 napban sehova nem utazott. De ez nem igaz, hiszen a közösségi médiában megjelent képek alapján karácsonykor még Belgrádban tartózkodott, míg január 4-én a bátyjával látták futballozni Spanyolországban, majd egy nappal később repült Melbourne-be.
Azokon az űrlapokon, amelyeket Djokovic is kitöltött a leszállása előtt, van egy nyilatkozat, amely figyelmezteti az embereket, hogy minden hamis vagy félrevezető információért akár 12 hónap börtönbüntetés is járhat. Ha bebizonyosodik, hogy valótlant állított, úgy könnyen ismét a célkeresztbe kerülhet.
Djokovic – aki már 9-szer nyerte meg az év első GS-tornáját – múlt hét csütörtökön érkezett meg Melbourne-be az ausztrál határőrök azonban nem engedték belépni az országba, majd a vízumát is visszavonták, miután úgy nyilatkozott, hogy nincs beoltva – az országba pedig csak oltottak léphetnek be. Djokovic a szervezőktől ugyan mentességet kapott, de ez még nem írja felül az ország jogszabályait. A szerb klasszis a hétfői bírói döntés után már torna helyszínén gyakorolt, de még mindig kérdéses az indulása.