A kínai álomban rejlő paradoxont járja körül Jessica Kingdon Oscar-shortlistes dokumentumfilmje, az Erőltetett menet: Kína kiütné Amerikát a fogyasztói piac trónjáról, de közben a kínai logót az amerikai álomra ráütve majmolja kedvenc riválisát.
Ötször annyit fogyasztani, mint Amerika – hangzik el néhány újgazdag kínaitól az a bizonyos kínai álom, amelyről a szorgos hangyaként, mókuskerékben dolgozó népet a kommunista pártállam győzködi. Jessica Kingdon új dokumentumfilmje a kínai kapitalizmusban rejlő szürreális ellentmondást mutatja be: hogyan lehet egy 1,4 milliárdos népet arra kondicionálni, hogy a körömszakadtáig végzett munkával majd jól letaszítja a kínai nép a trónról Amerikát, de közben kimondottan vágyódnak minden iránt, ami nyugati – legyen az egy komornyik vagy épp a szabadság.
A kínai álmot Kingdon dédnagyapjának több mint százéves verse foglalja keretbe. A film címe is innen ered, Ascension, azaz Felemelkedés a vers címe, a tartalma pedig tökéletesen rezonál a film üzenetére is: beledöglünk abba, hogy a csúcsra jussunk, de ott sem vár katarzis.
A kínai születésű, de New Yorkban alkotó Kingdon évek óta tevékenykedik producerként és elsősorban rövid dokumentumfilmek rendezőjeként. 2017-ben robbant be igazán a köztudatba, amikor a Commodity City című rövidfilmjében pazar kompozíciókba rendezte a kínai Yiwuban található piac monoton, zárt világát. Első hosszú dokumentumfilmje, az Erőltetett menet hasonló vonalat követ: Kingdon remek érzékkel állítja nyugtalanító, mégis látványos beállításokba a kínai gyárak legmélyén güriző réteget. Operatőre, Nathan Truesdell kamerájával csak megfigyel, nem kérdez, de a munkások elcsípett félmondataiból így is átjön, hogy bár egy világ választ el tőlük, egy kínai gyárban egy szexrobot mellbimbójának festése közben is pont ugyanolyan gondolatok járnak a munkától megfáradt agyakban, mint bárkiében egy különösen fárasztó munkanapon.
