Ihor Prokopcsuk romániai ukrán nagykövet egy Nicolae Ciucă miniszterelnökkel folytatott megbeszélésen azt kérte, hogy Bukarest az 1932-1933-as nagy ukrajnai éhínséget, a holodomort ismerje el az ukrán nép ellen elkövetett népirtásként – olvasható a nagykövetség közleményében, írja a G4Media
A téma a hétfői kormányülésen került szóba, amelyen az ukrán diplomácia vezetője köszönetet mondott a humanitárius segítségnyújtásért, az ukrán állampolgárok befogadásáért, akiknek az Oroszország által indított háború miatt kellett elhagyniuk otthonukat.
Mint ismeretes, 1932-33-ban ukránok milliói haltak meg a Joszif Visszarionovics Sztálin vezette bolsevik rezsim által mesterségesen előidézett éhínség idején. A holodomor (ukránul „éhhalál”) áldozatai elsősorban a földművesek és a falusiak voltak, akik az 1930-as években Ukrajna lakosságának mintegy 80%-át tették ki.
Bár lehetetlen meghatározni az ukrajnai népirtás áldozatainak pontos számát, a legtöbb kutató becslése szerint 3,5-7 millió között mozog (egyesek még ennél is nagyobbra teszik az áldozatok számát).
Sztálin leghatékonyabb eszköze a kollektivizálással szembeni ellenállás ellen, sőt Ukrajna szinte teljes lakossága ellen, a kvóták bevezetésével mesterségesen kiváltott tömeges éhezés volt. 1932 augusztusában az „Öt búzaszál” rendelet előírta, hogy bárkit, akár egy gyermeket is, akit rajtakapnak, hogy a kollektivizált földekről bármilyen terményt elvisz, agyon lehet lőni vagy be lehet börtönözni a „szocialista tulajdon” ellopásáért. 1933 elején 54 645 embert állítottak bíróság elé és ítéltek el; közülük 2000-et kivégeztek.
Az éhínség súlyosbodásával egyre több paraszt hagyta el faluját, hogy Ukrajnán kívül keressen élelmet. A Sztálin és Molotov (Sztálin legközelebbi munkatársa) által 1933 januárjában kiadott utasítások azonban megakadályozták a távozásukat, és ezzel gyakorlatilag lezárták Ukrajna határait.
Annak érdekében, hogy az ukrán parasztok ne hagyhassák el falvaikat, hogy a városokban keressenek élelmet, a bolsevikok belső útlevélrendszert vezettek be, amelyeket megtagadtak a parasztoktól, akik így lényegében nem utazhattak.
A holodomor idején az ukrán falvak több mint egyharmadát feketelistára tették, mert nem teljesítették a gabonakvótákat. A feketelistára került falvakat csapatokkal vették körül, és a lakosoknak megtiltották, hogy elhagyják a településüket vagy hogy ellátmányt kapjanak – ez lényegében egy kollektív halálos ítélet volt.
Az éhhalál elől menekülve a falusiak mindent megettek, ami ehető volt: füvet, makkot, sőt még macskákat és kutyákat is. Egyes tanulmányokban kannibalizmusról is szó esik.
Miközben pusztított az éhínség, a szovjet állam 1932-ben 4,27 millió tonna gabonát foglalt le és szállított el Ukrajnából, ami legalább 12 millió ember egész évi élelmezésére lett volna elegendő. A szovjet feljegyzések szerint 1933 januárjában a Szovjetunióban elegendő gabonatartalék volt ahhoz, hogy jóval több mint 10 millió embert etessenek. A kormány megszervezhette volna az éhínség enyhítését, és elfogadhatta volna a Szovjetunió területén kívülről érkező segélyeket. Sztálin azonban elutasította a külföldi segélyeket, és elítélte azokat, akik ezt felajánlották. Ehelyett Ukrajna gabonáját és egyéb élelmiszereit kemény valutáért exportálta.
A legtöbb történész, aki az ukrán történelemnek ezt az időszakát tanulmányozta, arra a következtetésre jutott, hogy az éhínséget szándékosan idézték elő, és az ukrán nép leigázására irányuló szélesebb körű szovjet politikának a részét képezte. A Szovjetunió összeomlásával és a szovjet kormányzati archívumok (beleértve a biztonsági szolgálatok archívumait is) megnyitásával a kutatók be tudták bizonyítani, hogy a szovjet hatóságok konkrét intézkedéseket hoztak Ukrajnában, annak tudatában, hogy az eredmény ukránok millióinak éhhalála lesz.
