Az amerikai elnökválasztást 2016-ban megnyerő, 2020-ba elveszítő Donald Trump bejelentette, hogy újra elindul az elnöki tisztségért. Azzal a lendülettel harcot hirdetett az infláció ellen, és közölte azt is, hogy letörné az energiaárakat.
Azt ígérte, hogy a kampánya nem saját magáról fog szólni, amit Trumpot ismerve nehéz elhinni. És persze elővette a régi szlogen, némileg módosítva, hogy ismét Amerika lesz az első, és „Amerika visszatérése most kezdődik”.
Trump már a múlt héten, ohiói nagygyűlésén előre vetítette a bejelentését. „Nagyon nagy bejelentést fogok tenni kedden, november 15-én Mar-a-Lagóban, a floridai Palm Beachen” – közölte. Azt ugyan nem árulta el, hogy mi lesz majd a „nagyon nagy bejelentés”, de mert már hónapok óta nyilvánvaló utalásokat tett elnöki terveire, váratlanul senkit se érhetett, fordulatról nem beszélhetünk.
A bejelentés időpontjának kiválasztása mégis érdekes. Valójában az elmúlt hónapokban kevés alkalmatlanabb időpontot találhatott volna erre. Mostanra már teljesen bizonyossá vált, hogy a Republikánus Párt, nem kis részben Trump áldatlan tevékenysége, valamint az általa támogatott jelöltek gyengébb szereplése miatt alulmúlta a várakozásokat a félidős választásokon.
Az elnöki ciklus közepére eső választásokon az elnök pártja, jelen esetben a demokraták rendszerint hátrányból indulnak. Idén még két tényező, Joe Biden népszerűtlensége és a magas infláció tovább nehezítette a demokraták dolgát, akik ennek ellenére végül megtartották minimális többségüket a szenátusban, a képviselőházi többségüket meg ugyan elvesztették, de a nagy republikánus előretörés elmaradt, csak pár fős többsége lesz a pártnak. Hogy a kudarcban mekkora volt Trump szerepe, az valójában lényegtelen. A látszat és a kollektív olvasat az, hogy nagy: azok a szélsőségesen trumpista jelöltek, akik szinte kizárólag Trump támogatásának köszönhették előválasztási sikereiket, alulteljesítettek, és több fontos választást el is buktak.
Ilyen trumpista vesztes például Dr. Mehmet Öz, a Dr. Oz néven tévés celebdokiként ismertséget szerzett sebész, aki Pennsylvania szenátori posztjáért versengett és vesztett – ezzel lényegében biztosítva a demokraták szenátusi többségét, mert az elnök pártja ezt az egy szenátori helyet tudta megszerezni a republikánusoktól. Ennél is szimbolikusabb volt az arizonai kormányzóválasztás végeredménye, ahol a 2020-as elnökválasztás hitelességét megkérdőjelező Kari Lake attól a Katie Hobbstól kapott ki, aki 2020-ban az arizonai választási szerveket felügyelte, és így személyesen kellett küzdjön a republikánusok alaptalan csalásvádjaival szemben.
Trump elnöki aspirációja tehát komoly dilemmát jelent a republikánus pártnak. Egyrészt Trump vitathatatlanul népszerű a párt támogatói körében – az se véletlen, hogy Trump támogatása döntő fontosságúnak bizonyult az idei előválasztásokon is. Ugyanakkor az is világossá vált, hogy Trump támogatottsági plafonja egy általános választási győzelemhez már alacsony. A párton belül 35-40 százaléknyi híve lehet, de 10 százalék körüli azoknak a republikánusoknak az aránya, akik annyira elutasítók a személyével szemben, hogy vagy inkább távol maradnak a szavazástól, vagy egyenesen átszavaznak a demokrata jelöltre.
De ez a párton belüli népszerűség, ha talán az előválasztási győzelemhez kevés is, ahhoz biztosan elég, hogy nagyon kiélezetté tegye a 2024-es előválasztásokat. Olyan gyilkos küzdelemmé, ami esetleges legyőzőjét is meggyengítheti.
És persze közben azzal a reális eshetőséggel is számolni kell, hogy a következő elnökválasztásig hátralevő két évben a Trump ellen zajló számos polgári perben és bűnügyi vizsgálatban – ilyen adócsalás és a 2021. január 6-i, nevezzük nevén, puccskísérlet miatt is folyik ellene – végül bíróság elé állítják, akár el is ítélhetik. A január 6-i vizsgálatok eredményeként pedig akár olyan bűncselekményben is bűnösnek találhatják, amely kizárja, hogy választott tisztségre pályázhasson.
