A világhírű tudós az egyik díjátadón őszintén mondott köszönetet mindazoknak, akik megpróbálták nehézzé tenni az életét, ők ugyanis arra ösztönöztek, hogy még jobb legyen.
Ambivalens érzései vannak a rengeteg díjjal, elismeréssel kapcsolatban, amit az elmúlt hónapokban kapott, az ő felfedezéseik ugyanis alapvetően mások munkáira, eredményeire épülnek – nyilatkozza a Magyar Nemzetnek Karikó Katalin. „Vajon miért csak minket emelnek ki?” – kérdez vissza a világhírű tudós. Arra kérdésre, hogy csalódott, hogy (még) nem kapta meg a Nobel-díjat, azt mondja, nem a díjakért kutatott, elismerések nélkül is boldoggá tette a felfedezések öröme. S úgy érzi, másoknak sokkal fontosabb, hogy Nobel-díjas legyen, mint neki.
Nem az alsó tagozatban dőlt el, hogy a tudománynak szenteli az életét, elsős kisiskolásként négyes volt a bizonyítványa és semmilyen különleges képessége nem volt. A kisújszállási általános iskola felső tagozatán azonban nagyon jó kémia- és élővilágtanára volt, akik inspirálták az ismeretszerzésre, a tudásra. Ma is büszke rá, hogy nyolcadikos koában harmadik lett az országos élővilág tantárgyi versenyen. A középiskolában is kiváló pedagógusok tanították. Nekik köszönhetően már másodikos gimnazistaként tudta, hogy kutató biológus lesz. 1973-ban vették fel a szegedi József Attila Tudományegyetem biológus szakára, ahol három évig népköztársasági ösztöndíjas volt.
A diploma megszerzése után akadémiai ösztöndíjat kapott, Tomasz Jenő szerves kémikus hívta meg az MTA Szegedi Biológiai Központjában (SZBK) működő kutatócsoportjába. 1982-ben doktorált,
1985 táján létszámcsökkentés miatt elküldték az SZBK-ból: éppen a harmincadik születésnapomon kapta meg a felmondását. Karikó Katalin azt állítja, mindig is szorgalmas volt, amit a tudomány szeretete erősített.
A tudó korán megtanulta, hogy nem mindenki neki szurkol, vannak ellenlábasai is, ez mindig arra sarkallta, hogy másoknál többet nyújtson. Pályafutása alatt legalább négyszer tanácsolták el különböző munkahelyekről. A Canada Gairdner International Awards díjátadón őszintén mondott köszönetet mindazoknak, akik megpróbálták nehézzé tenni az életét, ők ugyanis arra ösztönöztek, hogy még jobb legyen.
Selye Jánostól, a világhírű stresszkutatótól tanulta meg, hogy az embernek tudnia kell kezelni a stresszhelyzeteket, így megtanult a negatív kritikákból is építkezni. Nem a bírálókban kereste a hibát, hanem önmagában. Meg kell tanulni a kudarcokat előnnyé formálni – állítja – hosszú távon ez jóval hasznosabb. Azt mondja, az egyik jótevője az az ember, aki 1985-ben eltanácsolta a Szegedi Biológiai Központból, mert ha nem teszi meg, most biztosan nem tartana itt. Európában néztett álláslehetőségek után, de ez az út sem volt járható.
Ezután mindenüket pénzzé tették, majd a hároméves Zsuzsanna lányukkal és a férjével elindultak az Egyesült Államokba, a jegyünk csak egy irányba szólt. A Temple Egyetemről három nagyon produktív év után elment, mert más irányban akartam folytatni a kutatást. 1989-ben kerültem a Pennsylvaniai Egyetemre (UPenn), ahol huszonnégy évig kutatott. 1990-ben visszautasították az első mRNS-sel kapcsolatos pályázatát, de nem csüggedt. Aztán 2013-ban a UPennről azzal küldték el, hogy nem hoz pénzt. Azóta persze nagyon sok pénzhez jutottak a Drew Weismannal közös szolgálati szabadalmuk értékesítéséből.
Ha akkor nem küldik el, akkor nem megy Németországba a BioNTechhez, és akkor ma valószínűleg nem létezne a BioNTech–Pfizer vakcina – mondta el a Magyar Nemzetnek a tudós.
