Cristiano Ronaldo a szombat esti győztes Bajnokok Ligája-döntő utáni nyilatkozatában arra utalt, hogy nyáron távozik a Real Madrid labdarúgócsapatától, legalábbis múltidőben beszélt a meccs után a beIN Sports televíziónak, azt mondta ugyanis, hogy
Nagyon jó volt a Real Madridban játszani.
Hozzátette, a következő napokban választ ad a szurkolóknak, akik mindig mellette álltak, de nem volt hajlandó tisztázni, hogy szavaival a klubjától búcsúzott-e, vagy mire utalt. „Most itt az ideje, hogy élvezzük a pillanatot, hiszen történelmet írtunk, és ezt akartuk. Ilyenkor a játékosok jövője nem fontos” – fogalmazott a portugálok Európa-bajnoka.
Az eset után a Real-csapatkapitány Sergio Ramos egyből magyarázatot várt portugál csapattársától, méghozzá azt szerette volna, ha a döntő napján, szombaton választ kapnak, de ez nem történt meg.
Tizenöt góljával Cristiano Ronaldo lett a 2017-18-as BL-szezon gólkirálya.
[Forrás: MTI, Index]