A balliberálisok kongresszusát a koronavírus is el fogja kerülni

Dan Barna, az USR–PLUS társelnöke hétfőn közölte, hogy a párt kongresszusán csak a COVID ellen beoltott küldöttek vehetnek részt. A beoltatlan küldötteket olyan személyekkel fogják helyettesíteni, akik megkapták a vakcinát, az online szavazás nem engedélyezett.

Barna beszámolója szerint a hétfői tanácskozáson szóba került a járvány negyedik hulláma. Mint fogalmazott, a hamis biztonságérzet időszaka után kezd egyértelművé válni, hogy a közeli országokhoz hasonlóan Romániában is növekedni fognak az esetszámok a jóval fertőzőbb Delta vírustörzs miatt.

A párt országos vezetősége eldöntötte, hogy sem az augusztus 28-i politikai bizottsági ülésen, sem az október 2-3-ára tervezett kongresszuson nem vehetnek részt beoltatlan személyek. „Az USR–PLUS üzenete világos: Románia csak az oltás révén tud megszabadulni a bolygót gyötrő pandémiától. Ez a párt vezetőinek felvállalt álláspontja, és ehhez következetesen ragaszkodunk, a velünk szemben megfogalmazott szemrehányások dacára is” – tette hozzá.

[Agerpres]