A CFR Kolozsvárnál már 26 személy fertőződött meg

Az elmúlt két év román bajnokcsapatánál, a CFR Kolozsvárnál (ex. K.V.S.C) már 26 személy fertőződött meg az új típusú koronavírussal – közölte pénteken Justin Stefan, a román Hivatásos Labdarúgó Liga (LPF) főtitkára.

Elmondta, hogy a kolozsvári együttesnél a fertőzöttek közül 16 játékos, további tíz személy a technikai stáb tagja. Az első esetet július 18-án fedezték fel, a CFR-nek aznap kellett volna a bajnoki cím sorsa szempontjából fontos meccset játszania a bukaresti FCSB csapatával, de a találkozót elhalasztották.

Romániában több csapatnál is vannak fertőzöttek, a kolozsváriaknál jegyezték a legtöbb esetet. Ezen kívül a Dinamo Bucuresti, a FC Botosani és az Universitatea Craiova játékosai és stábtagjai fertőződtek meg. Romániában a másodosztályt is újrakezdték a koronavírus-járvány kitörése után elrendelt kényszerszünet után, ott három együttesnél jeleztek megbetegedéseket. Négy játékvezető tesztje is pozitív lett.

A román élvonalban a CFR és a Craiova harcol a bajnoki címért, jelenleg utóbbinak négy pont előnye van a felsőházi rájátszásban két fordulóval a vége előtt úgy, hogy a CFR egy mérkőzéssel kevesebbet játszott. A koronavírusos fertőződések miatt azonban kérdésessé vált a bajnokság befejezése.

[MTI]