1919 nyarán Magyarország nagy része román katonai megszállás alatt állt. A lakosságnak a vörös- és fehérterror mellett a román katonák fosztogatásait és erőszakoskodásait is el kellett viselniük. Marosvári Attila történész-levéltáros egy olyan község történetét írta meg, amelyik fellázadt a megszállók ellen. Mi történt pontosan, és hogyan emlékeztek rá később? A Clio Intézet gondozásában megjelent monográfia szerzőjének írása az 1919-es év egyik eddig feledésbe merült eseményéről.
1919. június 22-én, vasárnap éjszaka vagy kétszáz apátfalvi férfi gyülekezett Csikota András tanyáján. Lovas küldöncök hívták egybe a tanyavilágban bujkáló gazdákat, hogy közösen döntsenek arról, mit tegyenek a román katonaság által elrendelt állatrekvirálás ügyében. A makói székhelyű 10. számú román rekvirálási bizottság előző napra tűzte ki az állatok felhajtását, de az apátfalviak megtagadták ezt, és aki tehette, a lovaival és a marháival a tanyák közé menekült. A románok a rekvirálás új időpontjaként június 23-át határozták meg. Aligha lehetett kérdéses, hogy a katonai hatóságok nem lesznek kíméletesek azokkal szemben, akik nem tesznek eleget a parancsnak. A Csikota-tanyán összegyűlő gazdáknak dönteniük kellett: engedelmeskednek vagy ellenállnak.
A román királyi csapatok a bolsevizmus elleni fellépés ürügyén 1919. április 16-án átlépték a számukra kijelölt demarkációs vonalat, és hamarosan elérték a Tisza vonalát. A megszálló hadsereg ellátására azonnal rekvirálásokat rendeltek el. Jóval túlterjeszkedtek azonban a hadsereg tényleges szükségletein, gyakorlatilag minden jármű, gép, termelési eszköz és alapanyag összegyűjtésére törekedtek, ideértve a lakossági használatban lévő eszközöket is. A cél ugyanis a megszállt területek lehető legalaposabb kifosztása és a begyűjtött vagyontárgyak Romániába szállítása volt. Június közepén már folyamatosak voltak a kiszállítások. Orosházáról lovakat, Szentesről is lábasjószágokat, Hódmezővásárhelyről pedig a malmok berendezéseit szerelték le és szállították el.
