Nem kívánta kommentálni vasárnap Marcel Ciolacu a magyar miniszterelnök Tusványoson tartott szombati beszédét.
A kormányfőt egy sajtóeseményen faggatták az újságírók Orbán Viktor tusnáfürdői szerepléséről. A kérdést arra hivatkozva hárította el, hogy a magyar miniszterelnök nem tett Romániát érintő kijelentéseket a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban.
‘Az akarták volna, hogy ne engedjem be Romániába? Tudomásom szerint hasonlóakat nyilatkozott Brüsszelben és Budapesten is. Nem az én dolgom kommentálni a kijelentéseit’ – fogalmazott Ciolacu.
A kormányfő elmondta, hogy a pénteki informális találkozón gazdasági kérdésekről tárgyalt Orbánnal. Emlékeztetett arra, hogy Magyarország Románia harmadik legfontosabb uniós kereskedelmi partnere. Hozzátette, a román kormány betartja a szavát, és valóban el fogják indítani a Budapest-Bukarest gyorsvasút projektjét. Első lépésként el fogják készíteni a beruházás megvalósíthatósági tanulmányát.
Arra a kérdésre, hogy mennyibe fog kerülni ez a beruházás, és mikor lesz kész, a miniszterelnök kijelentette: ‘Nem az számít, hogy mennyibe kerül, hanem az (…), hogy ennek a beruházásnak milyen sokszorozó hatása lesz a magyar és a román gazdaságra’.
Forrás: Agerpres