Természetesen nem sokat váratott magára a szélsőséges románok reakciója sem, miután kiderült, hogy elbontották az Úzvölgyében illegálisan felállított betonkereszteket.
„Ma éjszaka, titokban lebontották a Román Hősök Keresztjeit az Úzvölgyében! A harc csak most kezdődik igazán. A hőseink nem maradnak kereszt nélkül! Úton vagyok az Úzvölgyébe”
– írta csütörtök délutáni Facebook-bejegyzésében Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja (Calea Neamului) szélsőséges szervezet elnöke.
Mint ismert, Mihai Tîrnoveanunak és az általa irányított szélsőséges szervezetnek a dormánfalvi önkormányzathoz hasonlóan oroszlánrésze volt abban, hogy román parcellát alakítottak ki az úzvölgyi temetőben.
Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke csütörtökön azzal a kéréssel fordult a magyarokhoz, hogy csütörtökön és az elkövetkező napokban ne menjenek az úzvölgyi katonai temetőbe. „Értesítést kaptam, hogy újabb provokációra készülnek. Ne adjunk okot nekik a cirkuszra. Hagyjuk a szervek végezzék a dolgukat. Az ítéletet végre kell hajtani. Ma ne menjen senki Úzvölgyébe” – olvasható a tanácselnök felhívásában. A román nacionalisták a jogerős ítélet kihirdetése óta többször leszögezték: meg fogják akadályozni a betonkeresztek lebontását, és azon dolgoznak, hogy az úzvölgyi katonatemetőt „eredeti állapotába” állítsák helyre.
Lebontották az Úzvölgyében törvénytelenül felállított betonkereszteket