Megtisztelőnek érzi, hogy az egyesülés centenáriumán Románia államelnöke lehet – mondta gyulafehérvári Facebook-emlékmű felavatásán részt vevő Klaus Iohannis.
„A mi kötelességünk és felelősségünk tisztelettel adózni a múltnak és új jelentéssel átitatott nemzeti eszméket adni át a jövő generációknak. Be kell bizonyítanunk a jövő nemzedékeknek, hogy tetteink révén méltó továbbvivői vagyunk a nagy egyesülés projektjének” – mondta az államfő a gyulafehérvári Egyesülés Emlékmű felavatásán. Ami pedig az „új jelentéssel átitatott nemzeti eszméket” illeti, abból az erdélyi magyarságból bőven kijutott a 2018-as esztendőben.
„A nagy egyesülés – vezetői elkötelezettségének, az értelmiségiek hozzájárulásának és a népakaratnak köszönhetően – értéket kovácsolt a románok és a nemzeti kisebbségek közelségéből, hogy felépítse az emberi méltóság, a jó együttélés és a tolerancia államát” – tette hozzá Iohannis. Márpedig a románok és a „kisebbségek közelségét” szintén a bőrükön érezhették az erdélyi magyarok az elmúlt száz évben, mint ahogy az igazi erdélyi szászok is érezhették a kommunizmus alatt.
[Forrás: Agerpres]