Demkó Attila a magyar kormány NATO- és EU-kapcsolatrendszerért felelős főosztályvezetőjeként dolgozott a Honvédelmi Minisztériumban. Idén tavasszal álnéven jelent meg geopolitikai thrillerje, melynek fókuszában egy Székelyföldön kirobbanó etnikai konfliktus áll. Milyen hatással vannak a román történelmi traumák a magyar kisebbség helyzetére? Miért stratégiai fontosságú Oroszországnak a Nagy Egyesülés megakadályozása? Hogyan függ össze Moldova függetlensége a székely zászló ügyével? Az ittHON.mának adott exkluzív interjújában a Máglyatűz szerzője nagyhatalmi játszmákon keresztül mutatja be, miért Kelet-Európa a 21. század egyik puskaporos hordója.
A magyar kormány Honvédelmi Minisztériumának védelempolitikai főosztályvezetője volt. Mit jelent ez pontosan?
Az általam négy évig vezetett Védelempolitikai Főosztály volt felelős a stratégiai dokumentumokért, a NATO és EU kapcsolatrendszerért, a fegyverzetellenőrzésért, a védelmi tervezés bizonyos területeiért – természetesen más főosztályokkal és a vezérkarral együttműködésben. Hogy egy konkrét példát mondjak: a fegyverzetellenőrök mennek el mondjuk Kárpátaljára a munkácsi dandárhoz, hogy megnézzék milyen fegyverzettel rendelkezik. A fegyverzetellenőrzések során jutottam el én is az ukrán frontra, ami aztán később a könyv egyik fejezetét ihlette.
Ott bujkált az épületek között a csatatéren?
Igen. Ezek intenzívre sikerült, néha elég robbanékony látogatások voltak. Voltam Donyeck mellett a megsemmisített repülőtérnél, a Máglyatűzben bemutatott Sirokinénél, de Koszovót, a krími vonalat és a moldáv határt is bejártam. Azokat a „forró” helyszíneket, amiket a könyvben leírok – tehát nem csak ukrán, de iraki és afganisztáni helyszíneket is – mind első kézből ismerem. Persze a könyv helyszínei közül nem jutottam el mindenhová, az elzárt részeket, ahová földi halandó nem juthat be, videók alapján rekonstruáltam.
Például Putyin dolgozószobáját?
Például. Minden elérhető Putyin interjút megnéztem, ezért szerintem hiteles a kép, de oda azért nem jutottam be. Ezzel együtt nem akarok álszerény lenni: a legtöbb hasonló könyv szerzőjénél korábbi munkám miatt sokkal többet láthattam saját szememmel. Az amerikai haditengerészet norfolki bázisától az orosz külügyminisztériumig. Boszniát nagyon alaposan körbe utaztam. Rengeteg anyagot olvastam és két szakdolgozatot is írtam az ottani, illetve a horvátországi háborúról. Innen, a 90-es évek délszláv háborúiból indult az érdeklődés, ebből nőtt ki a Máglyatűz.
Ekkor döntötte el, hogy könyvet ír az élményeiből?
Az ötlet ekkor született, a kilencvenes évek közepén.
Néztem a CNN-t, a BBC-t meg a SkyNews-t, és az a rossz érzésem támadt, hogy el akarnak adni nekem valamit. Azon gondolkodtam, hogy itt egy nemzetiségi konfliktus manipulálása zajlik.
Az ELTE történelem szakán tanultam, és itt kis szerencsével hozzájutottam egy szobányi külügyminisztériumi dokumentumhoz a horvát-bosnyák-szerb háborúkról. Ez egy nagyon érdekes történet, és messze nem úgy van minden, ahogy azt a nyugati média elmesélte. Arra gondoltam, Jugoszlávia az egyik aknája volt az első világháborúnak, és mi lenne, ha az utolsó megmaradt aknát, a magyar kérdést valaki kívülről felrobbantaná. Akkor még az orosz szál nem volt olyan erős, mert Oroszország a mélyponton volt, de maga az ötlet megszületett.
A Máglyatűz cselekményének fókuszában egy Székelyföldön kibontakozó etnikai konfliktus áll, amelyet egyéni ambíciók és orosz hátterű nagyhatalmi játszmák végül a polgárháború közelébe sodornak. Követve a globális politikai trendeket, 2018-ban mennyi esélye van egy hasonló forgatókönyvnek?
Erre nehéz válaszolni, de nézze meg Kárpátalját! Ott történt néhány érdekes dolog. Az oroszok jobban értik sok magyar elkeseredését, csalódottságát, mint a nyugatiak. A Máglyatűz elején egy indulatos Putyin idézettel indítok…
Idézem: “Ha valaki újra felül akarja vizsgálni a II. világháború utáni rendezés eredményeit, nos, vitassuk meg a kérdést! De ne csak Kalinyingrádot vitassuk meg! Ott van Magyarország és Románia is. Ha valaki ki akarja nyitni Pandora szelencéjét, kezdjen dolgozni rajta, gyerünk!”
Az, hogy Trianon máig élő szelleme, az erősödő magyarellenesség és diszkrimináció miatt mennyire erős a magyar frusztráció a térségben, a nagyhatalmak közül egyelőre csak az oroszok értik. És Romániára nagyon figyelnek, ez biztos.
Orosz stratégiai cél a román törekvések visszaszorítása Moldova tekintetében. Ebben a játszmában Magyarország nem saját maga miatt, hanem Románia miatt fontos, és kezd egyre fontosabb lenni.
Románia egyik legnagyobb gyengesége, hogy száz év alatt nem hogy nem nyerte meg a magyarságot, hanem egyre inkább elidegeníti. A százéves évforduló még veszélyesebbé teszi a dolgot.
Számít provokációra a centenárium alkalmából?
Jósolni nem kívánok. Az biztos, hogy Románia nem jól kezelte a magyar kérdést. 1990 után rengeteg lehetőségük lett volna, hogy a magyarságot megnyerjék. Mi most október 25-én beszélgetünk, amely a román hadsereg napja Nagykároly 1944-es elfoglalásának emlékére. Tudjuk, hogy Észak-Erdélyben a szovjet/román bevonulás mivel járt.
Tudjuk azt, hogy a magyar többség ezt hogy élte meg, sőt még a szovjetek is elítélték, amit a románok műveltek. És egy ilyen évfordulóból csinálnak ünnepet. De ez csak egy a sorban a számos provokatív üzenet közül, amivel Bukarest rossz irányba fordította az 1989-ben annyira jól induló kapcsolatokat.
Mi lehet az oka annak, hogy nem kompromisszumos ünnepnapjaink vannak, hanem olyanok, amelyek megosztják a magyarokat és románokat?
Románia kőkemény nacionalizmusra épült, és az új, demokratikus Románia szimbólumaiban is a kőkemény nacionalizmus jelenik meg. Az ünnepek megválasztása vagy a Marosvásárhelyen megszervezett provokáció üzenet volt a magyarságnak, hogy “mi győztünk, ti itt egy meghódított nép vagytok, ne ugráljatok!”
Eltelt három évtized, és a területi autonómiához egy centivel sem kerültünk közelebb, mint Ceausescu halálakor. A román modell ezek szerint sikeres.
Sajnos ez működik. Nem akarom azt mondani, hogy minden román így gondolkodik, mert én is ismerek olyanokat, akik nem, de a románok jelentős része úgy gondolja, hogy a magyarság egy nem odavaló tényező.
Akkor leszünk jók, ha gyakorlatilag kihalunk, mint a szászok, akkor meg lehet simogatni a buksinkat. De a magyarság most még erős, és ahelyett, hogy az ellentéteket kompromisszumokkal oldanák meg, a fenyegetőzés és a szimbolikus elnyomás eszközéhez nyúlnak.
A könyvben Basescu román elnököt és Tudose miniszterelnököt is idézem, és ezek a megjegyzések, fenyegetések nem egyszerű elszólások. Ez a román gondolkodás alapja.
A könyvből kiolvasható egy olyan értelmezés is, hogy bizonyos esetben egy fegyveres ellenállás hasznosabb lehet, mint a hosszú ideig húzódó diplomáciai üzengetés, aktatologatás. Valóban így lenne, ez egy jogos értelmezési keret?
A Máglyatűz fő üzenete az, hogy mindenki érdeke az lenne a térségben, hogy ne jussunk el odáig, hogy ezek a törésvonalak – akár egy véletlen esemény miatt is – felhasadjanak. Azt mondani, hogy a fegyveres ellenállás hatékonyabb, mint a politika, iszonyú veszélyekkel jár. Elég világos a Máglyatűzből, hogy a magyar szabadságharcosok – akik román szemszögből terroristák – maguk sem tudják, mibe kezdenek. Vannak olyan helyzetek, amikor a fegyveres ellenállás hatékonyabb, mint például az észak-ír függetlenségi mozgalom esetén, amelyből a doktori disszertációmat írtam, és amely néhány év alatt több eredményt ért el a brit kompromisszumkészség tekintetében, mint több évtized politikai küzdelem. De van, hogy ennek az ellenkezője igaz.
Nincs általános recept tehát? Minden az adott geopolitikai helyzettől és az érintett államok reakcióitól függ?
Igen, és ezt előre megmondani nem lehet. A Máglyatűznek nem az az üzenete, hogy ezt kell tenni. Az üzenet az, hogy a magyar-román, magyar-szlovák, magyar-ukrán etnikai törésvonal egy kihasználható feszültség, amire figyelnünk kell.
Senkinek nem érdeke, hogy a térség lángba boruljon, sem Romániának, sem Magyarországnak, sem az Egyesült Államoknak. De a Máglyatűz farakása megvan, csak a láng nem került még a közelébe,
ahogy a térséget jól ismerő amerikai diplomata, Richard Holbrooke mondta még a kilencvenes években. Azóta a helyzet nem javult, hanem romlott.
Érkezett akár magyar, akár román oldalról formális vagy informális visszajelzés a könyvére?
Nagy csend van, sem erdélyi magyar, sem román részről nem érkezett néhány egyéni véleményen túl visszajelzés. Azt mondjuk még nem tudom, hogy kitiltottak-e Romániából, majd egy nap kiderül. Mostanában repkednek a kitiltások.
Az érzékeny témaválasztás az oka?
Az önmagában üzenet, hogy nem kötöttek eddig bele, nem lett belőle ügy. Minden, amit leírok, megalapozott, tényszerű és tárgyilagos. Ezek hidegfejű elemzések, az akció kitalált, de a háttér nem az. A felvázolt forgatókönyv sem valószerűtlen. Román részről pontosan tudják, hogy ha sokakhoz eljutna, akkor az emberek rájönnének, hogy itt van egy probléma, amivel kezdeni kell valamit. Akár Romániában, akár külföldön. Román részről pedig sokan látni sem akarják a problémát, ők meg akarják ünnepelni a Nagy Egyesülést. De önmaguknak hazudnak, ha elhiszik, hogy ez igazságos önrendelkezés volt. A tény az, hogy hatalmas magyar többségű terület került a román államhoz, méghozzá nem önkéntes módon. Szó sem volt népakaratról. Azt egyébként az olvasóknak tudnia kell, hogy a románság többet akart a mai Romániához tartozó területeknél. Tehát 1918. december 1-jén egy kisebbség nevében „döntöttek” a többségről. Az más kérdés, hogy minden követelt területet nem kaptak meg, Románia határa végül nem a Tisza lett.
Az orosz befolyásolási módszerekről a gazdaságban, politikában, alvilágban elég sokat lehet hallani és olvasni a fősodratú sajtóban. Ugyanez amerikai oldalról már kevésbé van fókuszban, és ilyenkor jönnek be a különböző összeesküvés-elméletek. Ebben a kelet-közép-európai Trónok Harcában a cél ugyanaz, csak az eszközök különbözőek?
Azt gondolom, hogy az oroszok alapvetően cinikusak, az amerikaiak pedig – ahogy a Máglyatűzben is írom – alapvetően a „Nagyobb Jóban” gondolkodnak, és saját maguk is elhiszik, hogy amit ők akarnak, az nem csak Amerikát, hanem az emberiséget is szolgálja. Az Egyesült Államok maga az emberiség élcsapata, tehát ami jó Amerikának, az jó mindenkinek. Ezért néha csúnya dolgokat is kell csinálni, mondjuk el kell menni Irakba, de ez hosszú távon mindenkinek jó. Ezt az amerikaiak elhiszik, mert küldetéstudatuk van. Oroszország ezzel szemben tisztában van vele, hogy már nem olyan globális hatalom, mint az Egyesült Államok. Nincs világmissziója. A módszerek viszont hasonlóak. A Russia Today a CNN propagandáját próbálja másolni.
Azt látjuk, hogy az oroszoknál a politikai gyilkosság is része az eszköztárnak. Az amerikai fél meddig hajlandó elmenni a „Nagyobb Jó” érdekében?
Amit a Máglyatűzben leírtam, olyan messzire szerintem hajlandó.
Például a boszniai önmerénylet 1994-ben reális szkenárió lehetett?
Az, hogy egy amerikai hajtotta végre, az nem reális forgatókönyv, de a könyvben dramaturgiai okokból így kellett szerepelnie. Az, hogy amerikai részről tudtak arról, hogy egyes boszniai merényleteket nem a szerbek követtek el, azt nagyon erősen valószínűsítem. Ez nem azt jelenti, hogy ez nem a „Nagyobb Jó”, mivel ott, Boszniában és Koszovóban objektíven azt lehet mondani, hogy a beavatkozás a jót szolgálta. Tehát szerb agresszió volt egy jóval gyengébb nép ellen. Ennek megállításához be kellett vonni a NATO-t.
Kellett egy ürügy?
Így van. A szerbek a fő felelősek azért, ami Boszniában történt. Az más kérdés, hogy bosnyák részről is rengeteg kegyetlen és szörnyű dolog történt, beleértve önmerényleteket is. Több ezer oldalt átnyálaztam, persze száz százalékos tudásom nincs róla. Az az egyetlen ember tudja, aki a Markale piacra kilőtte azt az adott aknát. De az biztos, hogy az ENSZ-nek az első jelentése arról szólt, hogy nagy valószínűséggel nem a szerbek voltak. Nem is szerb érdek volt egyébként, mivel akkor már folytak tárgyalások az Észak-atlanti Tanácsban, hogy vessék be a NATO-t. Hasonlóan Líbiához, ahol a NATO lett a felkelők légiereje. Az amerikaiak hozták össze amúgy az egymással is harcoló bosnyákokat és horvátokat. Ott tényleg a „Nagyobb Jót” szolgálta, akkor is, ha amúgy szörnyűségek is történtek. A történelem véres. Még az Egyesült Államok sem akkora hatalom, hogy mindent a „soft powerrel” és a meggyőzés módszereivel tudjon elérni. Ettől függetlenül Koszovóig azt lehet mondani, hogy az amerikaiak által vezetett NATO-műveletek eredménye jobb volt, mint ha nem tesznek semmit. Irakról ás Afganisztánról már egészen más a véleményem. Azok mindenki számára katasztrofális beavatkozások voltak.
Visszatérve a módszerekre: a magánhadseregek bevetése azóta bevetté vált?
Abszolút. Sokkal egyszerűbb a keményebb ügyeket velük intéztetni, mint beküldeni a tengerészgyalogságot. A tagadhatóság fontos, a veszteségek kevesebbet számítanak. Ezt a módszert az oroszok itt is átvették.
Traktoros hazafiak Donyeckben állig felfegyverezve?
Teljesen egyértelmű, hogy Donyecbe az oroszok jelentős egységeket küldtek be. Szabadcsapatokat, fizetett zsoldosokat, de katonákat is. Ez nem jelenti azt, hogy nem volt sok helyi önkéntes is.
Mielőtt áttérünk Ukrajnára, hogyan látja az orosz befolyás érvényesülését Romániában?
Az oroszok próbálkoznak, de a románoknak nagyon negatív történelmi tapasztalata van Moszkvával. Besszarábia elvesztése 1812-ben egy román nemzeti tragédia. Utána jött egy évszázad oroszosítás, meg volt egy nemzeti szétfejlődés, amit sajnos mi is tapasztalunk a maradék Magyarország lakói és a szomszédos országokhoz került magyarság között. Tehát
vannak román tragédiák, és pont ezért van egy nagyon erős ellenállás az oroszokkal szemben. Amit Magyarországon az oroszok tettek,1956 vagy akár 1848-49 is, nagyhatalmi ügy volt. Minket soha nem akartak orosszá tenni. A lengyeleket és a románokat a nemzeti létükben nyomták el.
Hogyan operálnak az amerikaiak? A DNA-ra sokan úgy tekintenek, mint a CIA balkáni leányvállalatára. Voltak arra mutató jelek, hogy a DNA egy állam az államban, elég a különböző politikailag motivált letartóztatásokra gondolni. Meddig terjed jelenleg az ország mozgási szabadsága?
Az nyilvánvaló, hogy az amerikai befolyás jelentős. Bizonyos román körökben van frusztráció az amerikai befolyás miatt és már szabadulnának. Ez a küzdelem a román belpolitikai életet is áthatja. Az, hogy a DNA milyen szinten eszköz, nem tudom… azért vannak érdekes dolgok. Erre közvetlen rálátásom sohasem volt. De nem csak a DNA van, ha Washington akar valamit a románoktól.
Üzenetértékű, hogy amikor Amerikának valami gondja van Romániával, akkor az amerikai nagykövet elmegy Székelyföldre, és átvesz egy székely zászlót. Közben nagyjából ugyanekkor Chisinauban felszólalnak a Nagy Egyesülés ellen, támogatva Moldova függetlenségét. Az amerikaiak játszanak ezekkel a dolgokkal.
A románok közül egyes körökben pedig úgy gondolják, hogy a feltétel nélküli amerikai szövetség az út a Nagy Egyesülés befejezéséhez vagy a magyarokkal szembeni érdekek érvényesítéséhez.
A Nagy Egyesülés iránti vágy olyan erős a román társadalom mély rétegeiben, hogy erre lehet nemzetpolitikát alapozni?
Én azt gondolom, hogy igen. Nagyon sok román hazafi azon dolgozik, hogy egy nap újra egy hazában éljenek. Besszarábiát erővel elszakították az akkori Moldáv Fejedelmségtől, tehát a későbbi Romániától. Ez azóta is egy nagyon erős frusztráció a románokban. Az más kérdés, hogy Erdélyhez nagyobb a ragaszkodás. Tehát ha kettő között kell választani, akkor gondolkodás nélkül Erdélyt választják. Ez látszott amúgy az első világháborúban is, amikor a központi hatalmak felajánlották volna Besszarábiát, és akár Odesszával együtt a Dnyeszteren túli területeket is. Amiket egyébként meg is kaptak a második világháborúban Németországtól, de ez nem jelentett annyit nekik, mint Észak-Erdély elvesztése. Ettől függetlenül ez nagyon erős kötelék, és azt mondani, hogy a moldáv-román egyesülés lehetetlen, meg hogy ez nem fog megtörténni, az a történelem nem ismeretére utal.
Azért azt szögezzük le, hogy Európa legszegényebb régiójáról beszélünk, amely fejlődésben megrekedt valahol a 19. és 20. század között.
Teljesen mindegy, hogy anyagilag mi éri meg, a román közvélemény jelentős részét ez nem érdekli. Többször jártam Moldovában, tényleg elképesztő a szegénység. Az is nyilvánvaló, hogy Romániának ez hatalmas anyagi vállalás lenne, de nézzük meg a stratégiai lépéseket! Ahogy a gázvezetékeket, az elektromos vezetékeket építik, ahogy propagandába rengeteget ölnek, ahogy a hírszerzésbe, a hadseregbe, a fiatalság megnyerésébe, az állampolgárságba rakják a dollármilliárdokat… Ez mind egy felé mutat. Lehet itt álmodozni, hogy ez nem cél Romániában. De az.
Mi lesz, ha Moldovában a következő választáson az orosz párti erők kerülnek fölénybe?
A történelemben nincs végzet, csak ha bevégzed. Akkor ezt a kört elvesztették, folytatják tovább. Nyilván román politikai erőtől, személytől függő. Van, akinek fontosabb, van, akinek kevésbé. Van olyan, akinek ha rámenne az utolsó leje, akkor is megtenne mindent, és van olyan, aki azt mondja: így is rosszul élünk, miért foglalkoznánk Moldovával? De
az elszakított testvérek ügye sokkal inkább része a román közvéleménynek, mint a magyarnak. És elég baj, hogy Magyarországon ezt nem érezzük át, hiszen a geopolitikai következmények az erdélyi magyarságra is nagyon komolyan kihatnak majd.
Visszatérve a DNA-hoz: hogyan kell értelmezni a nyári történéseket? Kövesi menesztése után a román demokráciát bíráló megnyilatkozások érkeztek Trump környezetéből. Az egyszerű újságolvasó fejében is megszólal ilyenkor a csengő, hogy a nagy testvér üzenni akart.
Nyilván itt folyik egy harc a román érdekcsoportok között. És persze Romániában jelentős vagyontárgyak vannak, amiket még nem árusítottak ki. Stratégiai vagyontárgyak.
Erről lenne szó?
Nem tudom, nincs biztos rálátásom az ügyre. Sok mindenről szólhat. Lehet amerikai üzenet Kövesi menesztése miatt. Arról is szólhat, hogy különböző érdekcsoportok közül az egyik megtalálta az utat Washingtonba, a másik meg nem. Ne gondoljuk azt, hogy nem lehet egy román érdekcsoport részéről olyan ajánlatot letenni egy washingtoni irodában, ami felkelti az érdeklődést. Mondjuk: „ha mi kerülünk hatalomba, privatizáljuk ezt, privatizáljuk azt”, és ezután jön egy ilyen üzenet. A nagypolitika sokkal cinikusabb annál, mint ami a sajtóban megjelenik.
Folytatása következik…
Bencsik János
