Pénteken közös sajtótájékoztatót tartott Claudiu Năsui gazdasági miniszter, valamint Szijjártó Péter Magyarország külgazdasági minisztere, miután a román és magyar delegáció két új gazdasági együttműködési megállapodást írt alá.
Elsőként a Mátészalka – Csenger – Óvári – Szatmárnémeti között húzódó autópálya megépítését szentesítette a két fél.
Szijjártó Péter elmondta, hogy a két ország megállapodott a határmetszési pontban, megvan a konkrét nyomvonal is, Magyarország pedig 2024-ben építi ki a magyar oldalon a határátlépési infrastruktúrát, az M49-es gyorsforgalmi kiépítésével, amely az M3-as autópálya folytatásában Mátészalka, Csenger és a határ között teremt összeköttetést. Így lényegében létrejön a harmadik autópályás összeköttetés a két ország között – hangsúlyozta Szijjártó.
A román és magyar delegáció továbbá egy közös iparkamara létrehozását is aláírta, ezzel kapcsolatban Năsui elmondta: „a vegyes bizottság egy nagyon hasznos mechanizmus annak érdekében, hogy a román-magyar párbeszédet, valamint a startégiai partnerséget erősítsük országaink között. Nagyon gyümölcsöző volt a mai ülés és nagyon nagy potenciál van ebben a kapcsolatban, aminek segítségével fejleszthetjük a kétoldali beruházási, kereskedelmi, valamint az intézmények közötti együttműködést.”
A további újdonságokról Szijjártó számolt be részletesebben:
1. Két új határátlépő megépítését szorgalmazzák Dombegyháznál (ami az Arad megyei Nagyiratossal határos) valamint Eleknél (ami a szintén Arad megyei Ottlakával határos). Mint a magyar külkereskedelmi miniszter elmondta, a magyar oldalon kiépítik a határellenőrzési pontot, ha ez kész, akkor a fentebb felsorolt települések között is hivatalos határátkelő lesz.
2. Kiírják a tendert a Békéscsaba és a határ közötti vasúti hálózat kétvágányosításához, hogy a vasúti közlekedés ezen a szakaszon gyorsabb legyen.
3. Lezárult a közbeszerzés, melynek nyomán egy több mint 300 kilométernyi gázvezeték építésével Románia összeköti a Fekete-tenger vidékét a magyar gázvezeték rendszerrel. Ha pedig Romániában megindul a fekete-tengeri gázkitermelés, akkor abból a gázból Magyarország is tud vásárolni.
4. Szolgálatba állt a második nagyfeszültségű határkeresztező áramvezeték is.
[Forrás: Transindex]