„Hörcsög volt az a jó anyád, és az apád fókabajszú ganajtúró!” – ha ez nem a Gyalog Galoppban hangzott volna el, akkor akár még azt is lehetne hinni, hogy a francia őr történelemhű módon szidja Artúr királyt és lovagjait. Ugyanis az államnyelv Angliában sokáig a francia volt.
Ezt persze nem úgy kell elképzelni, hogy az alkotmányban benne volt, hogy az államnyelv = francia, már csak azért sem, mert nem volt alkotmány. Inkább arról volt szó, hogy miután 1066-ban (Hódító) Vilmos normandiai herceg legyőzte a szászokat és Anglia királyává koronázták, az államigazgatásban és a normannokkal kibővített nemesség körében a franciát részesítették előnyben.
(Persze lehet azon rugózni, hogy Hódító Vilmos 1066-ban lett király, Artúr legendája viszont korábban játszódik, de egyrészt nem kell minden apróságon fennakadni, másrészt a Gyalog Galopp végén rendőrök viszik el a megmaradt főszereplőket, szóval nem biztos, hogy érdemes benne logikát keresni. Arról nem is beszélve, hogy ritkán árt idézni a filmből.)
A társadalomban három nagy nyelvet használtak: a korabeli angolt (pontosabban annak helyi változatait), a franciára épülő anglonormannt és a latint. A franciát gyakran használták a nemesség körében (még generációkon át ez volt az anyanyelvük), az államigazgatásban, a jogi szövegeknél és a világi oktatásban is.
A kereskedők is jól tették, ha megtanultak franciául, főleg, ha a La Manche csatorna túlfelén is üzletelni akartak. A közemberek valószínűleg az általános iskola korabeli angol megfelelőjében (song school) tanultak meg alap szinten franciául beszélni és olvasni, mielőtt a magasabb szintű iskolában áttértek a latinra. A szerencsésebbek számára a legenda szerint volt ennél egyszerűbb megoldás is: a 12. századi remete, Haselburyi Wulfric több csodát is tett. Az egyik az volt, amikor kézrátétellel nemcsak kigyógyított egy férfit a némaságából, de még franciául is megtanította. Ezen a helyi pap, aki barátjaként tekintett Wulfricra, egészen kiakadt, mert hiába kérte többször is, a remete őt nem volt hajlandó megtanítani franciául. Pedig jól jött volna neki, ugyanis normann uraság alá rendelt területen élt, és az érsek is franciául beszélt, így mindig kényelmetlenül érezte magát, amikor találkoztak és nem tudtak beszélgetni.
