Magára valamit is adó újságírónak, véleményformálónak szinte kötelező írnia, beszélnie a hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választásról. De ha ez „csak” egy időközi választás, mitől akkora szám, hogy még vezető külföldi médiumok is foglalkoznak az üggyel? – merülhet fel a jogos kérdés az olvasóban.
A hódmezővásárhelyi polgármester-választás jelentőségét több tényező is adja:
– 42 nappal a magyarországi országgyűlési választás előtt tartották.
– Az ellenzéki pártok nem állítottak saját jelöltet, ezzel támogatva a jobboldali, de függetlenként induló Márki-Zay Pétert a fideszes Hegedűs Zoltánnal szemben.
– Hódmezővásárhely hagyományosan a Fidesz egyik fellegvára, amit az előzetes közvélemény-kutatásokra rácáfolva nagyon nagy különbséggel bukott el a kormánypárt.
– A város és a térség országgyűlési képviselője Lázár János, az Orbán-kormány egyik erős embere, a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Ezekkel tehát érdemes tisztában lenni, és nyilván az itt felsorolt szempontokat boncolgatják a politológusok, újságírók, elemzők is. Azonban szerintem van egy olyan aspektusa is ennek a polgármester-választásnak, ami kicsit mintha megbújna a háttérben, miközben hátrébb lépve kettőt, hogy a fától lássuk az erdőt, ez egy nagyon-nagyon fontos tapasztalás. Olyan, aminek az alapját innen, Erdélyből talán kevésbé tudja átérezni az ember. Ez az alap pedig az a Magyarországon sajnálatosan eluralkodott közhangulat, amit az Orbán-kormány rövidtávú politikai célja (kormányon maradni) érdekében felszított gyűlölet jellemez.
Ezzel természetesen nem azt állítom, hogy minden fideszes gyűlölködik, az ellenzékiek közül pedig senki sem, de az viszont sajnos nagyon is megállapítható, hogy szavazótáborát úgy igyekszik egyben tartani a kormánypárt, hogy híveit harcba hívja. Gyakorlatilag mindenki ellen, akik nem ők. Szörnyű látni egy korábban tényleg polgári módon viselkedő politikai közösség vezetőitől, hogy politikai céljaik érdekében sem hazugságoktól (a kormánypárti sajtó elképesztő mennyiségű, mintegy száz pert bukott el az elmúlt időszakban), sem a nyílt vagy burkolt megfélemlítésektől nem riadnak vissza.
Jutott ebből jócskán a tegnap fölényes győzelmet arató Márki-Zay Péternek is. A fideszesek helyben is követték az országos taktikát: képtelen vádakkal illették a független jelöltet, de még azt is megcsinálták, hogy listát készítettek azokról, akik Márki-Zay támogatói, akik a város gyűlölködő, hataloméhes ellenségei.
Erre a szórólapra felírtak egy olyan 92 éves pedagógust is, Vári Ernőt, akit két éve még éppen a Fidesz polgármesterjelöltje köszöntött 90. születésnapján.
De mi lehetett a bűne az idős tanárnak? Tényleg az, hogy a Fidesz ellenlábasát támogatta? A hétgyermekes családapát, a gyakorló katolikus Márki-Zay Pétert?
És szerintem itt értünk el a lényeghez: mert vasárnap nem pusztán annyi történt, hogy egyik jelölt legyőzte a másikat, hanem ami a legfontosabb: a hódmezővásárhelyiek arról tettek tanúbizonyságot, hogy nem kérnek a politikai célú gyűlöletkeltésből. Nem kérnek a hazugságokból, a vádaskodásból, a megfélemlítésből. Abból, amire a Fidesz már három éve építi a politikáját. Abból az állapotból, amiből vagy kikecmereg valahogy a magyar nemzet, vagy ellenkező esetben felemészti magát lelkileg, majd fizikailag is.
Hódmezővásárhely most reményt adott ahhoz, hogy ne az utóbbi történjen.
Csíki M. Zoltán
