Sorra nyeri Püsök Botond Túl közel című dokumentumfilmje a nemzetközi díjakat. Nem véletlenül, hiszen – mint a rendező is megfogalmazza – Romániában és Magyarországon sem beszélnek nyíltan az abúzus és gyermekabúzus témájáról, inkább a tabusítás és áldozathibáztatás a jellemző. A Túl közel pontosan ezt a falat szeretné áttörni, és bepillantást nyújtani egy olyan család mindennapjaiba, amely a zaklatás árnyékában él, annak következményeit hordozza, és azért küzd, hogy egyszer majd maga mögött hagyhassa a borzalmas emlékeket. A film egy egyedülálló anya küzdelmeit követi végig, aki két gyermeke számára épít egy biztonságos, új életet, miután agresszív expartnerét börtönbe juttatta. A főszereplő mindent megtesz, hogy begyógyítsa a lányát ért trauma sebeit, egy olyan közösségben, amely szemet huny a történtek felett, és amely megnehezíti az életét. A dokumentumfilm nagyjából öt év alatt készült el, és száz óra nyersanyagból vágták össze a 85 perces alkotást. A munkafolyamat nehézségeiről, a lelki megpróbáltatásokról és a film utóhatásáról Püsök Botond rendezőt kérdezte a Maszol.
– Hogyan és mikor kerültél kapcsolatba a film témájával, főszereplőivel?
– Úgy hiszem, 2015-ben volt, amikor Andrea elmesélte nekem ezt a történetet. Akkor ő meg a lánya is a trauma feldolgozásának egy olyan fázisában voltak már, amikor szükségét érezték annak, hogy beszéljenek róla. Ugyanakkor, mivel azt tapasztalták, hogy nagyon sok hasonló eset van körülöttük, úgy érezték, nekik lenne bátorságuk megszólalni, és remélték, hogy ez majd másoknak is segítséget nyújt.
