Etiópia azt állítja, az általa épített Nílus-gát a reneszánszt hozza el, míg Egyiptom attól fél, elzárják az életadó víztől. Egy évtizednyi tárgyalás sem vezetett eredményre, és ha az etiópok elkezdik feltölteni a gát mögötti víztározót, az egyiptomi mezőgazdaság akár be is dőlhet. Nem csoda, hogy mindkét fél harcias nyilatkozatokat tesz, miközben a nemzetközi közösség csak visszafogottan igyekszik őket tárgyalóasztalhoz ültetni. Az biztos, hogy ez már tipikus 21. századi konfliktus: küzdelem az emberi élethez nélkülözhetetlen természeti erőforrásért.
Magyarországon az idei tél is igen enyhe volt, a június meglepően forró, de a világ más pontjain is érzékelni, hogy valami nincs rendben az éghajlattal. Hiába születtek tudományos értekezések százai arról, hogy az ember által okozott globális klímaváltozás mire képes, szakmai okfejtésekből még nem fogják fel az emberek a veszély mértékét. Ahhoz az kell, hogy Kanadában közel 600 halottat követeljen az 50 fokos forróság, hogy Szibériában sok megyényi területen pusztítsa el a tajgát az erdőtűz, vagy hogy Pest megyében vízhiányt kelljen kiáltani már a nyár elején.
Itt érünk el mostani cikkünk lényegéhez, hiába is van földrajzilag távol a helyszín. Az édesvíz olyan kincs, hogy dacára a sok száz, globálisan működő tengervíz-sótalanító üzemnek, még mindig hiánycikk rengeteg országban. Ezért az édesvizet nagyon meg kell becsülni, és bizony egyre rizikósabb, hogy ezért az ásványkincsért egyesek hadba is vonulnának. Ahogy egyre inkább ez a szörnyű forgatókönyv körvonalazódik egy, a Kék-Nílusra épített gát miatt Etiópia és Egyiptom (plusz a mögötte álló arab-muszlim csoportosulás) közti vitában.
HA ÉRDEKEL, OLVASS TOVÁBB! (KATTINTS IDE!)
