Elnézést kért a bukaresti csendőrök parancsnoka az ártatlan áldozatoktól

Laurențiu Cazan, a bukaresti csendőrség kapitánya, és a diaszpóratüntetésen levő csendőri jelenlét koordinátora a TVR egy műsorában azt mondta, vállalja a felelősséget a szervezet minden akciója miatt, és bocsánatot kért azoktól a békés tüntetőktől, akiket atrocitás ért.

A riporter megkérdezte, ennek fényében gondolt-e a lemondásra, és azt válaszolta, hogy vannak aspektusok, amelyek rajta múlnak, többféle variáns is megfordult már a fejében. A parancsnok azzal magyarázta az oszlatást, hogy több száz erőszakos személy volt a tüntetők között, akik két-három fős csoportokba rendeződve léptek fel, így a békés tüntetők nem távolodtak el mellőlük.

Arra a kérdésre, hogy miért nem léptek föl már a kezdetekkor az ezen erőszakos személyekkel szemben, azt mondta, hogy nem akarták a feszültségek fokozni, holott már 16:00 óra után oszlathattak volna, hiszem folyamatosan inzultálták a csendőrséget az összegyűlt tüntetők. Cazan kitért arra is, hogy a csendőrök megverték az izraeli turistákat, miután egy taxiból kiráncigálták őket. Azt mondta, a zónában, amiben ez az eset történt történt, nagyon sok támadás érte a biztonsági erőket, és a csendőrök megfigyelték, hogy az erőszakos tüntetők egy része taxikat használt, hogy távozzon a helyszínről, emiatt léptek fel.

[Forrás: transindex.ro]