Nem járt sikerrel a szlovák kormányfő leváltását célzó ellenzéki indítvány pénteken. Az indítványt Igor Matovic kormányfő plágiumbotrányára és más okokra hivatkozva adták be a képviselők.
A szlovák kormányfő leváltását célzó indítvány – amelynek jóváhagyásához legalább 76 szavazatra lett volna szükséges – 47 igen voksot kapott a 150 fős pozsonyi törvényhozásban, ahol az ellenzéki pártoknak 55 képviselőjük van.
A hajnali voksolást 15 órán át tartó vita előzte meg, amelyben felszólalt a miniszterelnök is. Igor Matovic több mint másfél órán át beszélt.
A rendkívüli parlamenti ülés nem volt mentes a pozsonyi törvényhozásban már-már megszokottnak számító színpadias elemektől sem, ezek egyikeként a radikális jobboldali Mi Szlovákiánk–Néppárt egyik képviselője egy időre elfoglalta a szószéket, azt követelve, hogy a kormányfő – aki felszólalása után hazament – térjen vissza a parlamentbe.
[MTI]