Fokozatosan oldják fel a korlátozásokat Magyarországon

A koronavírus-járvány elleni védekezés új szakaszába lép – jelentette be Orbán Viktor magyar miniszterelnök szerda este a Facebook-oldalán.

A kormányfő emlékeztetett, hogy a koronavírus miatti veszélyhelyzet 49. napján vagyunk. A kormányülés után arról tájékoztatott: a védekezés első szakasza lezárult. Egyúttal köszönetet mondott mindenkinek, aki részt vett a “védekezés embert próbáló munkájában”. A közös erőfeszítésnek köszönhetően Orbán Viktor úgy látja a magyar egészségügyi felkészült a tömeges megbetegedések kezelésére is. “Ma már nem kell attól tartani, hogy bárki megfelelő ellátás nélkül maradna” – fogalmazott a kormányfő, idézve korábbi szavait: “a legrosszabbra készülünk, de persze a legjobban reménykedünk”.

A kormányfő azt mondta: a vírus elleni védekezés új szakaszába lép. Ebben közösen megpróbálhatjuk újraindítani az életet Magyarországon, de fokozatosan és szigorú menetrend szerint kell eljárni – tette hozzá. Ez azt jelenti, hogy az idősek és a legfertőzöttebb területen élő honfitársak feszes védelmét továbbra is fenn kell tartani. Emlékeztetett, hogy fertőzések a fővárosban és a környékbeli területeken, településeken összpontosulnak. Ezért az itt élők védelmében, vagyis Budapesten és környékén, a kijárási korlátozások érvényben maradnak – közölte. Vidéken a kijárási korlátozás helyébe új védelmi intézkedések lépnek majd – szögezte le. Az üzletek időkorlátozás nélkül kinyithatnak. Az éttermek, kávézók teraszai és kerthelyiségei megnyithatnak. A szabadtéri strandok látogathatóak lesznek. A 1,5 méteres védőtávolság betartása és az arc eltakarása vagy maszk viselése azonban az üzletekben és a tömegközlekedésen kötelező lesz.

Az idősek védett időzónájára vonatkozó intézkedéseket fenntartják – fejtette ki Orbán Viktor, aki az időseket továbbra is arra kérte, hogy csak kellő körültekintés mellett hagyják el otthonaikat. A többi részletszabályt csütörtökön ismertetik – tette hozzá. Kiemelte: a kormány folyamatosan konzultál a járványügyi szakemberekkel és kéthetente felülvizsgálják a hatályban lévő védelmi szabályokat. Orbán Viktor bejelentése végén azt is közölte, hogy péntektől a virágüzletek korlátozás nélkül nyitva tarthatnak, hiszen anyák napjára készülünk. “Isten éltesse az édesanyákat! Egyetlen magyar sincs egyedül!” – zárta szavait a kormányfő.

[Forrás: MTI]