Kereszthalála után Jézust sziklába vájt sírboltba fektették, bejáratát egy nagy kővel zárták le. Másnap látszólag holtan feküdt a sírban, ám az üdvtörténet szerint ekkor történt pokolraszállása.
Miután Júdás elárulta, a papok bűnösnek találták, Pontius Pilatus a nép szavára hallgatva keresztre feszíttette, Jézus pénteken (Nagypéntek) meghalt. Egy József nevű tehetős ember elkérte a helytartótól Jézus testét, levette a keresztről, tiszta gyolcsba tekerte, és egy sziklába vájt új sírboltba helyezte. A sírkamra bejáratáshoz egy óriási követ görgetett és elment.
Másnap, szombaton (Nagyszombat) a Megváltó látszólag holtan feküdt a sírban, ám az üdvtörténet szerint kereszthalála és föltámadása közötti időben történt Jézus pokolraszállása, ami a katolikus tanítás szerint istenségéből következik: azt fejezi ki, hogy neki mindenkor hatalma volt és van a halál és az alvilág fölött. A teljes teológiai értelmezés szerint Krisztus „alászállása” nem más, mint maga a halál átélése.
