Hazaengedték a kórházból a gyulafehérvári érseket

Vasárnap délután elhagyhatta a kórházat és hazatért gyulafehérvári lakosztályába a kézdivásárhelyi születésű Kovács Gergely érsek – közölte a Gyulafehérvári Római Katolikus Érseki Hivatal. Mint ismeretes, a főpásztor pár nappal ezelőtt végzett koronavírus-tesztje pozitív lett.

Kovács Gergely érseket szeptember 8-án magas lázzal és rossz közérzettel szállítottak az érseki székváros kórházába. Korábbi közleményük szerint az érsek egészségi állapota az augusztus 29-i püspökszentelés óta csak romlott. Kezdetben a hűlés tünetei mutatkoztak nála, ezért azonnal kapcsolatba lépett háziorvosával és segítségét kérte. „A hűlésre alkalmazott kezelés nem hozta meg a várt eredményt, maradt a magas láz, száraz köhögés, fejfájás és a rossz közérzet. A tegnapi nap folyamán elvégzett Covid-19 teszt eredménye pozitív lett” – írták akkor, hozzátéve, hogy az érsek imát és óvatosságot kér a híveitől.

A hívek imádkoztak és a főegyházmegye papjai több mint egy hete online rózsafüzér-imát is kezdeményeztek, amelyet minden este 8 órakor végeztek el és amelyhez internetes közvetítés által a templom.ro oldalon valamint annak Facebook-oldalán lehet bekapcsolódni. Az imát a koronavírus-járvány által érintett betegekért, családtagjaikért, ápolóikért ajánlják fel. Úgy tűnik, hogy az orvostudomány és a hit közös erejével az érsek állapota javul. Kovács Gergely a kezelés és felépülés hazatérésével új szakaszhoz érkezett, ennek ellenére továbbra is orvosi felügyelet alatt marad, pihennie és „töltődnie” kell a következő hetekben – tájékoztatta a romkat.ro szerkesztőségégét Hurgoi János érseki irodaigazgató. Az érseki iroda vezetője közvetítette a hazatérő főpásztor köszönetét a gyógyulásáért végzett imákért.

[Forrás: romkat.ro]