Ilyen feltételekkel vehet részt a Kolozsvári Magyar Napokon

Tekintettel a járványhelyzet fokozatos javulására, a 12. Kolozsvári Magyar Napok alkalmával a tavalyi évhez képest jóval több programhelyszínen és több mint 250 programponttal várják az érdeklődőket augusztus 17-22. között. A Kárpát-medence egyik legnagyobb kulturális seregszemléjeként ismert rendezvénysorozat szervezői az augusztus 1-jétől hatályba lépett járványügyi szabályozások szigorú betartása mellett arra törekednek, hogy a lehető legbiztonságosabb keretek között, a lehető legtöbb résztvevő számára elérhetővé tegyék a hamisíthatatlan Magyar Napok-élményt.

A jelenleg ismert és érvényben lévő szabályozások értelmében a 12. Kolozsvári Magyar Napok különböző programpontjain való részvétel a következő feltételek mellett lehetséges:

1.) A Főtéren, a Borutcában, a Bánffy-udvaron, a Kolozsvári Református Kollégium udvarán és a Romkertben megszervezésre kerülő programpontokon való részvételhez, valamint ezen programhelyszínekre való belépéshez minden 16 évnél idősebb résztvevőnek rendelkeznie kell az alábbiak valamelyikével:

a.) 10 napnál régebbi oltási igazolással

b.) 72 óránál nem régebbi negatív PCR-teszttel

c.) 24 óránál nem régebbi negatív antigén teszttel

d.) a koronavírus-megbetegedésből kigyógyultak esetében minimum 15 nappal korábban kiállított, de 180 napnál nem régebbi igazolással

2.) Az augusztus 17-i nyitógálán kizárólag érvényes oltási igazolással rendelkező személyek vehetnek részt.

3.) A Farkas utcai vásár és az ott megszervezésre kerülő programok oltási igazolás vagy negatív koronavírus teszt nélkül, bárki számára szabadon látogathatók.

4.) Az érvényes oltási igazolással rendelkező személyek karszalagot kapnak, mely viselésével szabadon beléphetnek a Magyar Napok fentebb jelzett programhelyszíneire. A programsorozat teljes idejére érvényes karszalagokat a főtéri helyszínre való belépéskor, valamint az KMN-infópontoknál igényelhetik a résztvevők.

5.) A szervezők javasolják, hogy a résztvevők a torlódás elkerülése érdekében már a rendezvény megkezdése előtt egy nappal igényeljék az oltottságot igazoló karszalagot. Felhívják ugyanakkor a figyelmet, hogy e karszalagok a Magyar Napok programhelyszínein való szabad mozgást garantálják, az illetékes hatóságok pedig ettől függetlenül az oltási igazolást bárki esetében ellenőrizhetik.

6.) Mindazok, akik nem rendelkeznek érvényes oltási igazolással, a belépéskor minden esetben kötelesek bemutatni a fentebb jelzett dokumentumok (negatív teszteredmény vagy gyógyultsági igazolás) valamelyikét.

7.) A programpontokon való részvételt lázmérés és kézfertőtlenítés előzi meg.

8.) A bel- és kültéri rendezvényhelyszíneken a részvétel védőmaszk viseléséhez kötött.

9.) A Kolozsvári Magyar Napok rendezvényei európai védettségi igazolvánnyal és magyarországi védettségi kártyával egyaránt látogathatók.

A szervezők minden résztvevőtől türelmet és megértést kérve arra hívják fel a figyelmet, hogy a különböző szabályozásokat és óvintézkedéseket egymás biztonságának és egészségének megóvása érdekében, a törvényi előírásoknak megfelelően alkották meg.