Iohannis nem hagyja, hogy a volt szekusok zsebpénz nélkül maradjanak

Nem járult hozzá a legfelsőbb védelmi tanács (CSAT) keddi ülésén a kormány által javasolt költségvetési kiigazításhoz, mivel az több nemzetbiztonsági intézménytől (titkosszolgálatok, a lakosság vegzálására szakosodott szervek, stb.) forrásokat vonna el – jelentette be Klaus Iohannis államfő.

Hozzátette: nem rekesztette be, csak felfüggesztette a CSAT ülését, alkalmat adva a kormánynak, hogy olyan tervezetet terjesszen elő, amely nem faragja le – szerinte indokolatlanul – a titkosszolgálatok és más intézmények forrásait, miközben az egyébként „erőteljesen pozitív” kiigazítás más szektoroknak jelentős többletforrásokat irányoz elő.

A PNL volt elnöke úgy vélekedett: a szociálliberális kormány „politikai piszkálódásáról” lehet szó. A kormánynak kötelező kikérnie a CSAT jóváhagyását, a testület pedig csak konszenzussal hozhat döntéseket – emlékeztetett Iohannis.

[Forrás: MTI]