Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke a Prima TV-nek nyilatkozva jelentette ki, hogy senki sem akarja ellopni, vagy visszacsatolni Erdélyt. Úgy tűnik, Kelemen politikai okokból megbocsátott Iohannisnak az uszító kijelentésekért, ha nem is felejtette el a „Jó napotozást”.
Az RMDSZ elnöke szerint Klaus Iohannis múlt évi uszító hadjárata az erdélyi magyarság ellen politikai célokat szolgált, része volt a PNL–PSD közötti csatározásnak. Az elnök jónak látta előhúzni a magyar kártyát, Kelemen szerint pedig az ilyen harcokba nem szabadna belekeverni a magyarságot. Mint fogalmazott: „Senki sem akarja elszakítani vagy ellopni Erdélyt, én pedig a magam és kollégáim nevében mindig megkértem a politikai ellenlábasainkat, hogy ne keverjenek minket bele belső harcaikba. A múlt évben megint megtörtént [a magyar kártya előhúzása], megismétlődött a történelem” – mondta az RMDSZ elnöke, hozzátéve, hogy „senki sem érdemli meg, hogy ilyesmivel ijesztgessék”.
Kelemen Hunor azóta beszélt Iohannisszal, és a jövő érdekében túllépett az uszításon. Ez azonban nem egyenlő az elhangzottak elfelejtésével – tette hozzá. Mint fogalmazott, most az a fontos, hogy lássák, „mit lehet tenni ebben a kormánykoalícióban, együtt, az országért”.
[Forrás: Adevărul]