Nagyváradon a helyi zsidó közösség kezdeményezésére az önkormányzat utcát szeretne elnevezni az 1944-ben deportáltak emlékére. Az egykori Vámház utca átnevezése körül komoly vita alakult ki, amely nem mentes a történelem értelmezésében fennálló hangsúlykülönbségektől és az aktuálpolitikai vonatkozásoktól sem.
Abban látszólag minden érdekelt fél egyetért, hogy a második világháborúban Nagyváradról elhurcolt zsidó embereknek emléket kell állítani utcaelnevezés formájában is. Az RMDSZ helyi frakciója nem ért egyet a beterjesztett elnevezéssel – Zsidó mártírok utcája – mondván, hogy megfelelőbb lenne a helyi zsidóság egyik emblematikus alakjáról, Heymann Éváról, vagy a közismert Mózes Károly doktorról elnevezni az utcát. A város polgármestere ezzel nem ért egyet, mondván, hogy nem eléggé figyelemfelkeltő a név, a zsidó közösség pedig az ismert történelmi eseménynek szeretne emléket állítani.
Negatív véleményezés
A Bihar megyei kormányhivatal (prefektúra) köztéri elnevezéseket elbíráló bizottsága csak a „Gettó”, sőt a „Gettó 1944 május-június” megnevezést tartaná megfelelőnek. Ebből egyes helyi magyar sajtósok azt a következtetést vonták le, hogy a névmódosítással a prefektúrát vezetők a magyar közigazgatás felelősségét akarják kiemelni, elkenve azt a történelmi tényt, hogy 1944 nyarára nem csupán az akkor a Magyar Királyság részét képező Észak-Erdélyben zajlottak le a holocaust néven ismert sajnálatos események, de az Antonescu-féle Románia addigra már – minden német segítség nélkül – végre is hajtotta zsidótalanítási programját.
Ha a prefektúra eme sanda szándéka igaz, és valóban csak a magyarokra akarják kenni a felelősséget a több mint furcsa utcanév tervvel, felmerülhet a kérdés miért nem emel szót ez ellen a legalább is barátságtalan lépés ellen Delorean Gyula, aki az RMDSZ színeiben alprefektusként fungál? A megyét kéz a kézben vezető RMDSZ-PSD tandem magyar felében sem tűnik úgy, hogy felmerült volna, nem kéne hagyni, hogy sajátos történelem értelmezéssel, mindig csak a magyarokba akarjanak rúgni egyesek.
Persze azt a kérdést is fel lehetne tenni, hogy hol volt akkor a Bihar megyei magyar sajtó, mikor a Biharból elhurcolt zsidóságra emlékeztető táblát avattak a nagyváradi vasútállomás falán? A „fasiszta jellegű Horthy-rezsimet” emlegető kétnyelvű tábla szövege ugyanis legalább is sértő a magyarságra nézve , ugyanakkor egyetlen árva hangot sem ejt a deportálást valójában kikényszerítő megszálló németekről. Erről a cseppet sem lényegtelen nüanszról akkor egyetlen írástudó sem ejtett el egy árva sort sem a magyar nyelvű megyei pártsajtó hasábjain. Sajnálatos módon az emléktábla hangneme egyáltalán nem egyedi Nagyváradon, hiszen van még legalább két hasonló, a magyarokat minősíthetetlen hangnemben fasisztázó és gyalázó emlékplakett városunkban. Az egyiket évről-évre meg is koszorúzza az RMDSZ.
A vasútállomáson található emléktábla szövege minden bizonnyal tökéletesen megfelel érdekvédelmünknek, hiszen avatása idején két képviselőnk is ott téblábolt a megemlékezők között, a sárga csillagot magára tűzve.
A történelmi tények
A nacionalista román történelemszemléletnek elemi érdeke, hogy mintegy magát mosdatva minden felelősséget kollektívan a magyarságra hárítson a holocaust ügyében (is). Ekként a románság egyszerre tetszeleghet a várost „felszabadító” szerepkörben, és az antiszemitizmus vádját, annak minden negatív felhangjával egyértelműen csak a magyarságra tolhatják át. A történelmi tények viszont közismertek. A Magyar Királyság 1944 március 19-én német megszállás alá került, attól a pillanattól kezdve pedig korlátozott, vagy éppen semmilyen szuverenitással nem bírt. A „Horthy-fasizmusról” regélő botcsinálta történészek látszólag nem tudják, hogy a deportálásokat német követelésre, a megszállókkal kollaboráló magyar hatóságok hajtották végre ugyan, de éppen Nagyvárad volt az a hely, ahol Soós István polgármester lemondott a deportálások elleni tiltakozásképpen, nevét mégsem viseli sem utca, sem emléktábla Nagyváradon. Magát Horthy Miklós kormányzót pedig csupán tanúként idézték be a nürnbergi per idején, megvádolása bármilyen háborús bűnnel senkinek eszébe sem jutott. Kenderesi végső nyughelyén viszont évről évre koszorút helyeznek el „a hálás zsidóságtól” felirattal. Ennyit a Horthy-fasizmusról hazudozó váradi emléktáblák hitelességéről.
Hitelesen, kollektív bűnösség nélkül
Ha a történelmi hitelességet szem előtt tartó, senki érzékenységét nem sértő módon szeretnénk a történelem sajnálatos eseményeiről megemlékezni, fel kell hagyni a kollektív megbélyegzés szokásával, az érdekvédelmet harsogó párt éppen hatalomban levő képviselőinek pedig kutya kötelessége, hogy harcoljanak minden a magyarságot ilyen módon megbélyegző emlékezetpolitikai aktus ellen, jöjjön az bármelyik oldalról is. Ugyanakkor az is feladatuk lenne, hogy saját mártírjaink és feledésre ítélt hőseink – mint például Soós István volt polgármester – végre a szerepüknek megfelelő hangsúlyt kapjanak emlékezetpolitikánkban, és érdemeik szerint emléktáblán, vagy akár utcanévtáblán örökíttessenek meg érdemeik.
K. Szalárdi István
