Kivonul az orosz Lukoil, jön vissza a Shell?

Romániai érdekeltségeinek értékesítésére készülhet a moszkvai központú Lukoil nemzetközi energiavállalat a román sajtó által idézett piaci források szerint. Azt is tudni vélik, hogy a Shell máris érdeklődik, ami azt jelentené, hogy holland–angol multinacionális olajvállalat több mint másfél évtized után visszatérhet a romániai kiskereskedelmi piacra.

A kiszivárgott információk szerint az oroszok mind a több mint 300 töltőállomásból álló romániai hálózatukat, mind a ploieşti-i finomítójukat értékesíteni szeretnék, és a Shell kész lehet az akvizícióra.

Az ügy előzménye, hogy az orosz–ukrán háború kitörése után – több más céggel egyetemben – a Shell kivonult az orosz piacról, ottani érdekeltségeit pedig a Lukoil vette át. A Shell amúgy korábban már jelen volt a romániai kiskereskedelmi piacon, ám 2003-ban, illetve 2005-ben eladta itteni töltőállomásait a Mol Romániának.

Forrás: