Még sok boldog évet kívánt a munkaügyi miniszter a kétszáz éve halott Brukenthal bárónak

Saját rajongóit legalább sikerült megröhögtetnie Raluca Turcan PNL-s munkaügyi miniszternek, aki Samuel von Brukenthal egykori erdélyi kormányzó születésének napján akarta Facebook-bejegyzéssel bizonyítani, hogy mennyire Nagyszebenért és a román nemzetért dobog a szíve.

Turcan az anyanyelvén, románul írt bejegyzésében még sok születésnapot kívánt az 1803-ban elhunyt bárónak, hogy aztán történelemhamisító állításoktól hemzsegő kiselőadást tartson az egykori kormányzó munkásságáról. A munkaügyi miniszter szerint Brukenthal nagyon sok szép dolgot hagyott Romániára, miközben az egykori kormányzónak semmi köze nem volt az akkor még nem létező Romániához, a románokhoz is csak annyi, hogy kellett foglalkozzon az 1784-es erdélyi román parasztfelkeléssel (ez a fejezet kimaradt Turcan köszöntőjéből, amit nem egy rajongója zokon is vett).

Turcan egyébként javította a bejegyzését, de ez csak olaj volt a tűzre. Nem csak az ellenzéki, de még a román liberális bulvárlapok is lehozták, hogy mekkora butaságot írt a miniszter, aki, mint azt többen megjegyezték, talán több időt kellene szenteljen a nyugdíjhelyzet rendezésére az üdvözletek küldözgetése mellett vagy helyett.

Raluca Turcan Szeben megyéből szerzett mandátumot, de eredetileg nem Erdélyből származik, Botoșani megyében született.

[Forrás: Facebook]