Tamás Gáspár Miklós a rendszerváltozás előtti demokratikus ellenzék meghatározó alakja, majd az első szabadon választott országgyűlés szabaddemokrata képviselője volt. Később fokozatosan eltávolodott a pártpolitikától, és kutatóként, közíróként tette le markánsan névjegyét. 74 évet élt.
Erdélyben született 1948. november 28-án, Kolozsvárott diplomázott filozófiából 1972-ben, Magyarországra 1978-ban települt át. Fiatal értelmiségiként a román és a magyar kommunista belbiztonságiakkal egyaránt meggyűlt a baja. Ahogy gyakran mondogatta: Romániában még amiatt üldözték, amit nem volt hajlandó megtenni, Magyarországon pedig már azért, amit csinált.
Előbbivel a hatalommal szembeni amorf engedetlenségére, utóbbival a nagyon is konkrét (és persze illegális) ellenzéki szervezkedésekre utalt. De valójában mindkettővel ugyanarra; a szellemi függetlenség kérlelhetetlen őrzésére.
E jellemvonása a demokratikus átmenet után is meghatározta életét, egyik hatalmi pólus vagy kurzus sem tekintette sajátjának sosem – igaz, mindegyik olvasta.
NEM HALLGATTAK, DE FIGYELTEK RÁ.
Még azok is (sőt talán leginkább azok), akik egyik-másik munkahelyéről eltávolították.
Tamás Gáspár Miklós – nem egészen önkéntes világutazóként – kutatott Párizsban, Berlinben, Washingtonban és Bécsben, tanított (egyebek mellett) a Yale-en, Oxfordban és a New York-i Columbia Egyetemen, valamint előadásokat tartott évtizedeken át szerte a világban. Könyveit, esszéit több mint tucatnyi nyelvre fordították le.
2022 októberében beszélt először nyilvánosan súlyos betegségéről. Négy gyermek édesapja volt.
