Természetesen olyat, amelyik minket is akar, és ezzel akár le is zárhatnánk a kérdést „határon túlról” nézve. A kérdés viszont nem ilyen egyszerű.
Az evidens és természetes, hogy egy a Kárpát-medencében, de Magyarország jelenlegi határain kívül élő magyar csakis a szó jó értelmében vett nemzeti kormány hatalomra jutásának, maradásának örülhet. A magyar alaptörvény ugyan kimondja a határon túli magyarokért viselt felelősséget, de ez nem azt jelenti, hogy a mindenkori budapesti hatalom ezt gyakorlatba is ülteti. Erről van bőven tapasztalatunk a szocialista-liberális kormányzások hosszú éveiből. Szerencsére a helyzet azóta nagyságrendekkel jobb lett, az elmúlt évek jelentős nemzetpolitikai előrelépéseit nem lehet tagadni.
Persze, hogy focinyelven szóljunk, volt honnan felállni, hiszen az elszakított nemzetrészek állapota minden volt csak nem örvendetes 2010 előtt. Azóta sokat javult a helyzet, de még bőven van hová fejlődni. Éppen ezért nem mindegy számunkra, milyen kormány alakul Budapesten 2018-ban.
Józanul vizsgálva a helyzetet, ma Magyarországon csak két magát nemzetinek meghatározó pártnak van esélye kormányon maradni, vagy kormányt alakítani, ez a két párt pedig a Fidesz és a Jobbik. A többiektől, külhoni szemszögből nézve nem is várhatunk semmit, vagy éppen a semminél is kevesebbet (lásd a Gyurcsány-párt magyart a magyarra uszító hazudozásait). De mit is várunk, mit várhatunk el tőlük? Szubjektív kívánságlista következik.
Az eddig elért eredmények megtartása. Állampolgárság, szavazati jog, határokon átnyúló támogatások rendszere, mind olyan eredmény, amely jelentősen hozzájárul a külhoni magyar közösségek fennmaradásához, magyar önazonosságunk megőrzéséhez. Nem várhatjuk el egyetlen utódállamtól sem, hogy a magyar nemzetrészek fennmaradását támogassák, hiszen ők ebben éppen ellenérdekeltek, ilyesmit csakis Budapesttől remélhetünk.
Az eredmények továbbfejlesztését. Olyan kormányt szeretnénk, amelyik nem csupán arra használja a fentebb felsorolt eszközöket, hogy a jól „megérdemelt” hálát külhoni voksok formájában beseperje, hanem olyat, amely következetesen felépített, átgondolt, évtizedekre előre tervező politikával mindent megtesz azért, hogy a határon túli magyar nemzetrészek fennmaradjanak, minden hátsó gondolat vagy politikai haszonszerzés szándéka nélkül. Bár ez naivitásnak tűnik, de ez kellene minden magyar kormány alapállása legyen a külhoni nemzetrészek irányába.
Olyan kormányt szeretnénk, amely mer és akar az asztalra csapni ha szükséges, legyen szó Pozsonyról, Bukarestről, Kievről vagy éppen Belgrádról. Ne áldozzon fel egyetlen magyar sérelmet, egyetlen morzsányi jogot sem semmilyen vélt vagy valós jószomszédi viszony oltárán, legyen az V4-es együttműködés, vagy éppen Szerbia vagy Ukrajna uniós csatlakozása. Azt szeretnénk, hogy a magyar diplomácia ne csak kijelentse, hogy támogatja a külhoni magyarok autonómiáját, hanem tegyen is érte. Vigye nemzetközi színtérre a kérdést, és ezzel legyen tele a sajtó, ne Soros Györggyel. Szeretnénk ha az örvendetesen megújuló épületeink, intézményeink itthon maradó magyar fiataljainkkal telnének meg, és ebben óriási felelőssége van a mindenkori magyar kormánynak, hiszen egyetlen más kormányt sem fog érdekelni, hogy Kovács Géza Marosvásárhelyen marad-e magyar orvosnak, vagy Londont választja.
Szeretnénk, ha a magyar kormány nem árulóinkkal, maffiózóinkkal, és önjelölt „érdekképviselőinkkel” szövetkezne, nem nekik kampányolna a biztosan szállított viszontvoksok reményében, hanem megtalálná azokat a hiteles pártokat, szervezeteket, civileket, egyházakat és magánszemélyeket, amelyek garantálják, hogy a magyar adófizetők pénze a magyar nemzetrészek önazonosságának megőrzésére megy el, nem pedig valami egészen másra.
Olyan magyar kormányt szeretnénk tehát, mely egy lépést sem hátrál, harcol értünk, és vállalt felelőssége jegyében Szabó Dezső gondolatát valósítja meg a maga eszköztárával: „Minden magyar felelős minden magyarért”.
Barta Béla
