Az ukránok a belaruszoktól és az oroszoktól a 14–15. században különülhettek el, nemzetté alakulásuk nagyjából a 17–19. században zajlott le. Mi jellemezte általánosságban a magyar állam és az ukrán nép viszonyát, amikor még Ukrajna nem rendelkezett önálló államisággal?
A Kijevi Rusz, a keleti szlávok közös állama földrajzilag a mongol hódítás előtti Európa legnagyobb állama volt. Ám mivel soha nem tartozott a Római Birodalomhoz és nem rendelkezett a „középkoriság” alapvető ismérveivel, azaz nem volt a latin egyház része, valamint nem volt királya vagy császára, nem illett bele abba a képbe, amit a mából visszatekintve tartunk modellnek.
Ezért aztán sokszor hagyták ki Európa történetéből, pedig a bizánci kereszténységet felvevő Kijevi Rusz a középkori Európa legkeletibb része, az utolsó keresztény állam a sztyeppei törzsek és a muszlim világ előtt. Kapcsolatait Európa többi részével három kulcsfontosságú területen építette: a lehetőségeket patikamérlegen kimérő politikai alku, azaz a dinasztikus házasságok, valamint a kereskedelmi kapcsolatok és a már ekkor részben független ortodox kereszténység jó viszonyt ápolt a latin kereszténységgel is.
Mindez a keleti szláv államot megszüntető tatárjárás után is folytatódott, különösen az egy ideig függetlennek maradni tudó Halicsi-Volhíniai Fejedelemségnek köszönhetően, amely végül a lengyel–litván államszövetség, a Rzeczpospolita kezére került. II. Andrástól kezdve a magyar királyok, beleértve a Habsburgokat is, a „Galícia és Ladoméria királya” címet is viselték. Az országok felsorolása az uralkodói címekben a háborúkkal, hadjáratokkal vagy dinasztikus kapcsolatok alapján formált jogigénnyel volt összefüggésben. II. András az utóbbi okból tüntette ki magát. A 18. század utolsó harmadában Lengyelország feldarabolásával immár az összes mai nyugat-ukrán terület egy államba, a Habsburg Birodalom határai közé került.
Mennyire tekintették a magyarok önálló népnek az ukránokat ezekben a századokban? Hogy tekintett rájuk a magyar vezető réteg, vagy később az értelmiség?
