A kolóniák létszáma az év ezen szakaszában éri el a maximumát, sűrűsödnek az ember-lódarázs találkozások.
Alapvetően egy békés fajról van szó, a lódarazsak csak a fészkük védelmében támadnak, azt viszont nagyon hatékonyan teszik, és sajnos vonzza őket az esti lámpafény. A kertben alapvetően hasznosak, rengeteg kártevő rovart elpusztítanak, és bár fölösleges tartani tőlük, azt azért fontos tudni: a lódarázs nem játék.
Így nyár végén járva egyre többen tapasztalhatjuk környezetünkben e rovarok sűrűsödését, egyes vélemények szerint a nagy meleg és a szárazság miatt idén jóval többen költöztek az emberek környezetébe. Utóbbi nem bizonyítható, sőt, a szezonon belüli költözés ugyan kizárt, de a balesetek elkerülése és a békés együttélés érdekében mégis érdemes őket jobban megismerni.
A lódarazsak életciklusa éves periodikát követ, vegyük hát fel a fonalat jelen időben, nyár végén, a rovarok életének talán legfontosabb szakaszának kezdetén.
A fészket mindeddig a királynő, az ivartalan nőstények alkotta dolgozók, valamint a különböző fejlődési állapotban lévő utódok népesítették be, amelyek mindegyikéből dolgozók fejlődtek ki.
Nyár végén, ősz elején bújnak elő a hímnek és ivaros nősténynek nevelt darazsak, amelyek a jövő évi generációkról gondoskodnak.
Nagyjából ebben az időszakban az ivaros nőstények és hímek elhagyják a fészket, párosodnak, majd utóbbiak rövidesen elpusztulnak, a megtermékenyített nőstények – ekkor még „királylánynak” nevezhetjük őket – pedig egy védett helyet keresnek, ahol áttelelhetnek. Ahogy haladunk az őszbe, a kolónia minden tagja elpusztul, egyedül a királylányok élik meg a tavaszt, amennyiben sikerült jó búvóhelyet találniuk, és túlélik az időjárás viszontagságait.
A lódarázs fullánkja hosszú, több rétegnyi ruhán is áthatol, ráadásul visszahúzható, egyetlen egyed számos szúrásra képes gyors egymásutánban.
Érdemes azonban tudni, hogy
a lódarazsak ok nélkül soha nem támadnak.
A fészküket viszont meglehetősen agresszívan védelmezik, ha 2–3 méterre megközelítjük, azt már fenyegetésnek érezhetik, amire közösen reagálnak. Ám ha jelenlétünkben nem látnak veszélyt, legfeljebb érdeklődve körberepülnek, megvizsgálnak, és ha nem kezdünk el csapkodni, ugrálni, sikoltozni, békében tovább is állnak. Kisebb rokonaik, mint például a német vagy kecskedarázs sokkal „pofátlanabbak”.
