A Szent György Napok sztárfellépője volt idén a magyarországi Ossian együttes, Paksi Endre, a zenekar énekes-szövegíró-alapítója a koncertet megelőzően élményeiről beszélt a háromszéki sajtónak. Ebből a beszélgetésből szemlézünk.
– Van különbség az erdélyi és a magyarországi rajongótábor között?
– Úgy gondolom, hogy mindenütt vannak jó emberek és kevésbé jó emberek. Itt az Ossian szövegei régebben is sokkal jobban betaláltak, és a mai napig betalálnak az embereknél. Nekem óriási élmény az első pillanattól kezdve itt lenni.
– Mi az, ami megfogja Önt Erdélyben?
– Az itteni embereknek a mai világban úgymond elavult értékrendjei vannak: tisztesség, emberség, becsület, a kimondott szó… Csúnya angol kifejezéssel gentlemen’s agreement (úriemberek megállapodása, írásba nem foglalt, az adott szóra épülő megegyezés – szerk.), ami, nagyon sokszor látom a mai világban, hogy már semmit nem számít. Itt meg a vendégszeretet elképesztő. Annyira fel tud dobni, hogy mindenki mosolyog, ez fantasztikus.
– Van valami olyan rituálé, amit minden koncert előtt elvégeznek a bandán belül, mielőtt színpadra állnának?
– Nem nagyon van. Várjuk az intrót, egymásra mosolygunk, egy nagy pacsi, aztán hajrá, megyünk.
– Rengeteg idő eltelt az első koncert óta, de még izgulnak, mielőtt színpadra lépnek?
– A többiek nevében nem tudok nyilatkozni, én azonban igen. Lámpalázas típus vagyok, de főleg azért izgulok, hogy minden rendben menjen, ne legyen valamilyen technikai gikszer. Aztán, ha elkezdődik a koncert, ez megszűnik, de előtte van bennem drukk.
– A dalszövegeik versek, és ezek által az Ossian művészetet teremtett. Hogyan lehet ezt a mai társadalomban érvényesíteni?
– Fogalmam sincs. Voltunk olyan fesztiválon, hogy körülöttem három-négy csoportosulásban zenészek beszélgettek, és mindenhol az volt a téma, hogy mi az eladható? Ilyent nem lehet, lehetetlenség megfejteni, kinek mit kellene mondanom, hogy megfeleljen. Hatvanöt éves leszek, magamat adom, írok szövegeket, aztán vagy megfogja az embereket, vagy nem.
